Göndör István (MSZP), az egyik előterjesztőként elmondta: a gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosítására azért van szükség, mert már most látható, hogy a vállalkozói igazolványok megújítására szabott június 30-i határidőt nem lehet betartani. Rámutatott, hogy a jelenleg hatályos törvény szerint a 2000. november 1-e előtt kiadott vállalkozói igazolványok érvényessége a törvény erejénél fogva 2002. június 30-án megszűnik. Felidézte: a kamarák helyett az okmányirodákon lehet megújítani a vállalkozói igazolványokat, viszont sok vállalkozó ezt még nem tette meg, és nem fordulhat elő, hogy ők azért kerüljenek rossz helyzetbe, mert elfelejtették a határidőt, vagy a hosszú sorban állás akadályozza őket az okirat lecserélésében.
- Úgy gondoljuk, nem nézhetjük tétlenül, hogy működő vállalkozások azért kerüljenek nehéz helyzetbe, mert az okmányirodák nem tudják őket kiszolgálni a hátralévő néhány munkanapon - fogalmazott Göndör István. A szocialista honatya megjegyezte: várható, hogy az év végi ünnepek körüli időpontban a kérelmek száma és ezzel az okmányirodák leterhelése jelentősen megnövekedne, ezért indokolt az időpontnak a vállalkozói adóbevallások határidejéhez történő igazítása.
Babák Mihály (Fidesz) támogatásáról biztosította az előterjesztést, mert mint mondta, azt a szakmai szervezetek is javasolták, és a változtatás a vállalkozók érdekeit szolgálja. Hozzátette: a Fidesz képviselőcsoportja is tervezett egy hasonló tartalmú módosítást.
Zwack Péter (SZDSZ) közölte: a szabad demokraták támogatják a törvénymódosítást.
Forrás: MTI
Február 15. a vállalkozói igazolványok megújításának új határideje?
Jövő év február 15-re változhat a vállalkozói igazolványok megújítására vonatkozó, június 30-i határidő, mivel a parlamenti pártok támogatták az erre irányuló önálló képviselői indítvány elfogadását az előterjesztés szerdán lefolytatott általános vitájában.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.