EU felkészülés osztrák módra

December 12 – 13-án a Koppenhágai Csúcson elvileg eldől, hogy 2004-ben, vagy 2005-ben várható az első 10 tagjelölt – köztük Magyarország – csatlakozása. Vagyis akár másfél éven belül tagok lehetünk, márpedig ha ez így van, jövőre elvileg népszavazást kell kiírni. Annak a sikere pedig attól függ, hogy mennyire sikerült informálni a társadalmat - hangzott el május végén dr. Gerhard Bauer , az osztrák Európapolitikai Társaság főtitkára előadásán. Az osztrák társadalom tapasztalatai az EU-belépésre való felkészüléssel, valamint a tagsággal kapcsolatban címmel tartott szimpóziumot az Európa Klub szervezte.

11 évvel ezelőtt az információk közvetítésére, és az ehhez elengedhetetlen társadalmi párbeszéd közvetítésére az Osztrák Nemzeti Bank egy társaságot hozott létre. Az Európapolitikai Társaság azóta is sikeresen működik, bár már nem a csatlakozással kapcsolatos, hanem az EU - tagság során felmerülő kérdések megválaszolásával, ismeretek és információk közvetítésével járul hozzá a gördülékeny működéshez.
Gerhard Bauer előadásában elmondta, hogy az akkori osztrák EU államtitkár javasolta a társaság létrehozását, mivel azt gondolta, hogy az Unióval kapcsolatos kommunikációt egy független szervezet sokkal jobban, hitelesebben tudja képviselni, mint a kormány, vagy az egyes politikai pártok. A belépést megelőző népszavazáson a lakosság háromnegyede voksolt a csatlakozás mellett. A politikától pénzügyileg és szakmailag is független Társaság tapasztalatai szerint a kormánykampány szükséges, ám nem elégséges az Uniós csatlakozásra való előkészületek során. A politika kevésbé látja az emberek igényeit, ezért Bauer szerint nagy hangsúlyt kell helyezni a társadalmi kapcsolatok ápolására.
Az 1995-ös osztrák csatlakozást megelőzően közvélemény-kutatások segítségével igyekeztek a lakosságot érdeklő témákat feltérképezni, és stratégiát dolgoztak ki azok közvetítésére. A kommunikáció egyik súlypontja az EU ellenes rémhírek tárgyilagos, a széles közönség számára is érthető magyarázata volt. Ezen kívül indítottak egy televíziós sorozatot, amelyben hiteles személyiségek beszéltek az Unióról. Erre a feladatra az akkor még EU ellenes osztrák zöldpárt egyik képviselőjét is sikerült megnyerniük.
Miután a Társaságnál összefutottak a különböző EU-val kapcsolatos rendezvények időpontjai és témái, könnyen összetudták gyűjteni az információt, és a megfelelő módon átadni. A vidéki, sokszor csak párezer példányban megjelenő sajtót például rendszeresen faxon látták el hírekkel, Bécsben pedig 16 Európa Klub - rendezvényt szerveztek. A mai napig is aktívan működő csoport kapcsolati hálója a társadalom szinte minden szegmensét lefedi, az üzemi tanácsokon keresztül az iskolákig. Sőt, még papokhoz is juttattak információs csomagokat.
Gerhard Bauer előadása végén hangsúlyozta, hogy Európa nem a népszavazással zárul, hanem utána kezdődik csak igazán.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo