Erre sem futja: megtorpant a videójáték-vásárlás

A videójátékosok éves költése 2024-ben körülbelül 100 milliárd forint volt, ami megegyezik az előző évi eredményekkel, tehát a piac összesítésben nem növekedett. Egyes részpiacok viszont tudtak növekedni az egy főre jutó költésekben: hardverekre, perifériákra, videójátékokra és előfizetésekre is többet költenek azok, akik erre rászánják magukat. Az alábbi cikk a Reacty Digital 2024-es Videójáték és e-sport kutatásának a gazdasági eredményeit mutatja be.

„A videójátékosok száma a méréseink kezdete óta stabilan 3,5 millió fő körül van a 18-65 év közöttiek körében, közülük körülbelül 2,5 millió fő játszik legalább heti rendszereséggel, ebből 1,3 millió fő pedig naponta” – foglalja össze Vass Dorottya a videójátékos piac legfontosabb alapszámait a bázis méretére vonatkozóan. (A videójátékozási szokásokról ebben a cikkben olashat bővebben.) 

A költések fele hardverre és perifériára megy el

A videójátékosok többsége ingyenes megoldásokat választ, mégis, mivel maga a bázis milliós nagyságrendű, óriási piacról beszélhetünk gazdasági értelemben is. 2024 az első év, amikor a játékosok költése összesítésben nem emelkedett, a piacméret körülbelül 100 milliárd forint maradt. Belső átrendeződés viszont tapasztalható: az e-sport bázis költése növekedett, illetve vannak olyan részpiacok is, amelyek az egy főre jutó költések összegében tudtak növekedni.

A videójáték piac megtorpant
A videójáték piac megtorpant
Fotó: Depositphotos

A 2022 és 2023 között tapasztalt nagy ugrás a hardverköltésekben nem ismétlődött meg. Bár átlagosan nagyobb összegeket költenek hardverre és perifériákra videójáték miatt a magyarok, de kevesebben költenek. Így az éves költés nem emelkedett szignifikáns mértékben, 50 milliárd forint közelében maradt.

Ebből az látszódik, hogy normalizálódott a piac, a 2020 óta tartó atipikus állapotok sorozata véget ért, az áruhiány és az áremelkedések hatása lecsengett. A videójáték-vásárlás megtorpant: bár nőtt a kosárérték, a vásárlások száma csökkent, így összesítésben a tavalyi szint alatt maradt: 20,5 milliárd forintot költöttek videójátékra a magyarok a felmérést megelőző egy évben. A videójátékra előfizetők aránya változatlan, azonban a magasabb előfizetési díjak következtében 15,5 milliárd forintra nőtt a költések éves volumene.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo