Azt mondják, ha valaki a tenisszel kezdi a beszélgetést, számíthat a fogadókészségére: hatvanadik évéhez közeledve is rendszeresen és jól játszik, korábban pedig a Magyar Tenisz Szövetség alelnökeként a sportág menedzseléséből is kivette a részét.

- A szívem ma is a teniszé, de a szövetségben már nem dolgozom. Amikor megválasztottak európai parlamenti képviselőnek, minden társadalmi tisztségemről lemondtam, hiszen a brüsszeli munka hétfőtől csütörtökig igénybe veszi az embert. A teniszütő persze jön velem mindenhova, ott kint és a hétvégéken itthon minden alkalmat kihasználok, hogy játszhassam. Ez kell a jó fizikai állapot fönntartásához is, az úgynevezett társasági teniszpartik pedig segítik karbantartani azokat a személyes kapcsolatokat, amelyek nélkül az eredményes brüsszeli munka nehezen elképzelhető. De itthon is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy jobb legyen a viszony azok között, akik a magyar parlamentben a patkó különböző oldalain ülnek. Ezt igazolta a közelmúltban lezajlott torna is, a Tisztelt Ász, ahol nagyszerű volt a hangulat.

- Hogyan zárult a torna?

- Ha nem hangzik szerénytelenül: én az átlagosnál jobban teniszezem, így partneremmel, Orodán Sándorral kategóriánkban sikerült a versenyt megnyerni... A hét végén én minden reggel játszom, péntekenként például Horn Gyulával, most is a pályáról jövök. Ez különben nemcsak tenisz, hanem rendszeres véleménycsere is, ami nagyon fontos nekem. Régebben fociztam is, és mind a két sportágban fáj, hogy egykori sikereinktől ma messze vagyunk.

- Csak az emlékek maradtak...

- Azért az se semmi. És ezt az ember nemcsak Brazíliában érzi, amikor Pelével beszélget, hanem Brüsszelben is, szinte naponta. Ha beülök a taxiba, és kiderül, hogy Fazekasnak hívnak, rögtön emlékeznek a futballistára. Vagy hogy a tenisz se maradjon ki: tudják, ki volt Temesvári Andrea vagy Taróczy Balázs, és amikor mondom, hogy jóban vagyunk, néha játszom is velük, akkor megnő a tekintélyem. A mi munkánk ugyanis nemcsak a parlamenti politikai feladatok ellátása, hanem a háttér biztosítása is, az előkészítés. El kell érned partnereidnél, hogy ne csak egyenrangúként tekintsenek rád, de egy kicsit barátsággal is viseltessenek irántad, hiszen a döntéseknél nagyon sok múlik a személyes kapcsolatokon.

- Azt mondta, Fazekas. De a neve: Fazakas.

- Igen, mert szüleim erdélyiek, ott pedig a Fazekas - Fazakas. Mamám kézdivásárhelyi, papám kovásznai volt. Én már Budapesten születtem. A Szabolcs is Erdélyben népszerű név, itt sokáig nem is volt névnapom; kamaszkoromban bánkódtam miatta. Most már rendben van a naptár.#page#

- Azt mondják, úgy beszél németül, mintha anyanyelve volna.

- Gyerekkoromban kezdtem németül tanulni, és nagyon gyorsan belejöttem. Ez másféle nyelvtudás, mint amit felnőttként szerez meg az ember. Rengeteg irodalmat, történelmet is tanultam németül, és ez később nagyon jól jött nekem. Már középiskolásként mint idegenvezető dolgoztam, eleinte az NDK-ban, később Ausztriában meg más európai országokban.

- Aztán volt Bécsben kereskedelmi képviseletvezető, Bonnban pedig nagykövet. Igaz, ez utóbbi összesen egy hónapig, mert hazahívták miniszternek. Sikerült legalább a megbízólevelét átadnia?

- Nemcsak hogy sikerült, de még előkészíthettem Horn Gyula nagy jelentőségű látogatását is: díszvendégnek hívták meg a Német Egység Napja alkalmából. Roman Herzog szövetségi elnökkel pedig egy Rajna menti vonatozás alkalmával kerültem kellemes kapcsolatba. Diplomatákat hívott meg amolyan bortúrára, és beült a mi fülkénkbe is. Kezdte mesélni, merre járunk, és amikor én idéztem neki a Loreleyből, megkülönböztetett érdeklődéssel nézett rám. Szemmel láthatólag melengette az irodalmi idézet. Mint ahogy ma is, akár Hans-Gert Pötteringgel, az Európai Parlament elnökével vagy Angela Merkel német kancellárral hoz össze képviselői munkám, látom, jólesik nekik, hogy valaki anyanyelvükön, választékos stílusban beszélget velük. Mert amúgy az angol a leggyakrabban használt nyelv az Európai Unióban.

Visszatérve nagyköveti megbízatásomra: Horn Gyula miniszterelnök közelről látta, hogy rövid idő alatt ugyanolyan jó, közvetlen kapcsolatokat alakítottam ki vezető német politikusokkal, mint itthoni korábbi munkatársaimmal, s ez erősíthette meg abban, hogy hazatérve javasolja, legyek én az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter. Amúgy anélkül, hogy velem egyeztetett volna. Ez nagyon szép, intenzív hónap volt német földön... Fiatalkori álmok betetőzése lehet, hogy nagykövet vagy abban a relációban, ahol szakmai életutadat elkezdted: mert ugyan friss diplomásként egy ideig tanítottam a közgazdaság-tudományi egyetemen, ott is doktoráltam, de hamar a minisztériumba kerültem német referensnek. A nagyköveti tisztség tehát nagyon nagy dolog, de egy minisztérium vezetése szakmailag és politikailag egyaránt nagyobb kihívás. Ezért csak annyit mondtam Horn Gyulának: köszönöm a megtiszteltetést, örömmel. Egy-két teniszpartit azért még lejátszottam búcsúzóul.

- Látom, a tenisztől csak nem tud elszakadni, még az interjúban sem...

- Higgye el, fontos és több szempontból is hasznos dologról van szó. Az OECD főtitkárával játszottunk egyszer egy jót itt Magyarországon. Aztán amikor én utaztam ki, üzent, hogy menjek egy nappal előbb. Másnap pedig az amerikai meg a német miniszter csak nézett, hogy először engem üdvözölt, de hát ez természetes, hiszen előző este remek párost játszottunk. És ha már itt tartunk, annyit még hadd mondjak el: van ám különbség ebben is a Nyugat és a Kelet között. Keleten nem illik megverni a főnököt, Nyugaton mennél jobban játszol, annál jobban becsülnek. És párost kell játszani persze, jobb a hangulat, és ha valaki kikap, magában ráfoghatja a partner hibáira...

Nemrég Litvániában játszottunk a miniszterelnökkel. Barátilag megkérdeztem a volt külügyminisztert, nyerhetünk-e. Megnyugtatott, hogy egy igen kulturált emberről van szó. 7:5, 6:4-re nyertünk, a miniszterelnök gratulált, utólag azonban arra gondoltam, barátom szempontjából talán jobb lett volna, ha ők nyernek.

Teljes cikk a Piac és Profit Magazin nyári számában...