Élelmiszerárak: Európa sem kivétel!

A legnagyobb mértékű áremelkedés az élelmiszerek között a balti államokban, illetve Kelet-Európában volt. Mindenhol meghaladta az infláció mértékét.

Az Európai Unió tagországaiban az átlagos inflációnál nagyobb mértékben emelkedtek az élelmiszerárak áprilisban, tette közzé hétfőn az EU statisztikai hivatala. Az élelmiszerárak árak átlagosan 7,1 százalékkal voltak magasabbak az év negyedik hónapjában, mint egy évvel korábban, és az unió szegényebb országaiban az átlagosnál nagyobb volt a drágulás. A teljes átlagos infláció áprilisban 3,6 százalékos volt az EU-ban az egy évvel azelőttihez képest.

A legnagyobb mértékű áremelkedés a balti államokban, illetve Kelet-Európában volt: Bulgáriában 25,4 százalékkal, Lettországban 21,7 százalékkal, Észtországban 18,3 százalékkal, Litvániában 18,1 százalékkal drágultak az élelmiszerek. A fejlett államokban ennél jóval kisebb volt a drágulás: Portugáliában, Hollandiában, Franciaországban, Cipruson és Olaszországban a legalacsonyabb, 3,2-5,9 százalék közötti. (Korlátozzák egyes brit élelmiszer-áruházak a rizsértékesítést a globális hiányból eredő ellátási fennakadások miatt.)

A három legnagyobb kategóriában - hús, gabonafélék, tejtermékek -, amelyek az összes fogyasztás 60 százalékát teszik ki, 4,1 százalékos, 10,7 százalékos, illetve 14,9 százalékos volt a drágulás. Az euróövezetben áprilisban 6,2 százalékos volt a tizenkét havi élelmiszerár-infláció, 3,3 százalékos általános infláció közben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo