Elárulták a hazai óriásbank szakértői, mire számítanak idén

A forint továbbra is jelentősen alulértékelt a folyó fizetési mérleg alapján – vélekednek legfrissebb negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank szakértői. Az elemzők szerint 2025-ben a magyar GDP növekedése 2 százalék körül lehet, de a kockázatok lefelé mutatnak a száj-és körömfájás járvány és az amerikai vámok miatt, míg az infláció 5 százalék környékén alakulhat. További kormányzati intézkedések nélkül azonban a költségvetési hiány jövőre ismét 5 százalék felett lehet.

Idén a lazább költségvetési politika mellett a lakossági fogyasztás akár 5 százalékkal is emelkedhet, illetve a beruházások terén is pozitív fordulat jöhet – vélekednek az OTP Bank elemzői legfrissebb negyedéves befektetési stratégiájukban. A magyar gazdaság gyenge teljesítményét pont a beruházások visszaesése okozta 2024-ben, hiszen bár a fogyasztás 5 százalékkal bővült, a beruházások 11 százalékos mínusza miatt mindössze 0,5 százalékkal nőtt a GDP.

A szakemberek összességében 2 százalékos gazdasági növekedést várnak 2025-ben itthon. Ugyanakkor azt is rögzítik: az amerikai vámfenyegetés, a stagnáló vagy enyhén csökkenő foglalkoztatottság és a lassuló reálbérnövekedés miatt a kockázatok inkább lefelé mutatnak.

A költségvetés helyzete kapcsán az OTP elemzői kiemelik, hogy a 2025-re kitűzött 3,7 és a 2026-ra megcélzott 3,5 százalékos hiánycél sem tűnik elérhetőnek további kiigazítások nélkül, miközben a választások előtt inkább a hiányt tovább növelő intézkedésekre számíthatunk. A tartósan magas költségvetési hiány pedig költségvetési kockázatot jelenthet.

Nagy Mártonnak meggyűlhet a baja nemcsak az idei, hanem a jövő évi hiánycéllal is
Nagy Mártonnak meggyűlhet a baja nemcsak az idei, hanem a jövő évi hiánycéllal is
Fotó: Nagy Márton Facebook-oldala

A folyó fizetési mérleg egyenlege érdemi, a GDP 2 százaléka feletti többletet mutatott 2024-ben, ami idén 1 százalékra mérséklődhet, jövőre pedig egyensúlyban lehet a finanszírozási pozíció. A külső eladósodottság meredek emelkedése véget ért, fokozatosan a GDP 60 százaléka közelébe csökkenhet.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo