Egyre több sört iszunk

Tavaly nőtt a sörfogyasztás a világon, miközben változás állt be a sörgyártók rangsorában. A tíz legnagyobb közé két kínai cég is beverekedte magát.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Plato Logic piackutató cég előzetes adatai szerint a tavalyi év végére a dél-afrikai-amerikai SABMiller került az első helyre a világ sörgyártóinak rangsorában, megelőzve a belga InBew konszernt, amely lehet, hogy hazánkban hozza létre pénzügyi szolgáltató központját. A SABMiller kínai piaci sikereinek, illetve a Grolsch sörgyár - novemberi - megszerzésének köszönheti vezető pozícióját. A harmadik helyre is új név került, a holland Heineken, amelynek a dán Carlsberggel együtt a brit Scottish Newcastle söripari óriást sikerült megszereznie.

Emiatt szorult mögéje a korábbi hármas számú piaci tényező, az amerikai Anheuser-Busch. A nevezett brit cég volt egyébként korábban a világranglista hatodik helyezettje, most már nincs a listán, ahová az első tíz közé beverekedte magát a kínai Tsingtao (8.hely) és a Yanjing Brewery (9.hely), maga mögé szorítva a mexikói FEMSA söripari vállalatot. Plato Logic szerint egyébként a világ sörpiaca tavaly 5 százalékkal 1,767 millió hektoliterre nőtt.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo