Egyre nehezebb új munkát találni

Bár minimálisan csökkent a munkanélküliek aránya Magyarországon, az uniós átlagtól még mindig el vagyunk maradva.

A KSH legutóbbi felmérése a júniustól augusztusig terjedő időszakot vette górcső alá: ekkor a foglalkoztatottak száma 3 millió 945 ezer, a munkanélkülieké 305 ezer fő volt, ami 7,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Ez összességében 0,2 százalékkal jobb eredmény az előző évinél, de még így is jelentősen elmarad az uniós átlagtól, ami az Eurostat adatai szerint a 15 régi tagállamban 6,3, míg a 27-es átlag 6,6 százalék. Mindezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben több programot is indítottak a foglalkoztatás erősítésért, így például európai foglalkoztatási napokat tartanak a héten, októberben a szakmát keresőkön próbálnak segíteni, de fontos eredmény volt az is, hogy meglett az ezredik Start Plusz kártya.

A tanulmány kimutatta, hogy a 15-74 éves népesség 55,1 %-a, a 15-64 éveseknek 62,1 %-a, a munkavállalási korúaknak pedig 65,1%-a jelent meg a munkaerőpiacon a vizsgált időszakban.

A munkanélküliek 19 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,3 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti értéknél. A munkanélküliek 48,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, így a munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo