Egyre elégedetlenebbek életükkel az emberek a világban

A Gallup 2024-re vonatkozó kutatása alapján globálisan csökkent a munkavállalók életükkel való elégedettsége. Ebben fontos szerepe van a nemzetközi gazdasági és geopolitikai krízisekből fakadó jelenségeknek, mint az energiaválság és a lakhatási költségek növekedése, illetve az infláció magas szintje is e körbe tartozik.

2024-ben nemzetközi szinten 2 százalékkal csökkent azok aránya, aki elégedettek saját életükkel.  Magyarországon az elégedettek aránya (40 százalék) a globális átlag (33 százalék) felett alakult, ami 2 százalékpontos emelkedés a megelőző év, 2023 óta. Érdemes az adatok értelmezésénél figyelembe venni azt is, hogy nemzetközi kutatások alapján a keleti és a nyugati kultúra eltérően értelmezi a jólétet. Az európaiak és észak-amerikaiak hajlamosabbak nagyobb jelentőséget tulajdonítani a kiugró, nagyobb izgalmakkal járó eseményeknek és erőteljesebb ingereknek. Eközben az ázsiai gondolkozás fontos eleme a kiegyensúlyozottság, valamint a hosszabb időtávok együttes szemlélete, miszerint a negatív és pozitív megélések és élethelyzetek váltakozva követik egymást.

Globális életértékelés

A Gallup éves felmérésében fontosnak tartja, hogy a munkavállalók esetében ne csupán a munkahelyi légkört értékeljék. Ennek oka, hogy az általánosságban vett életminőség és a munkahelyi hangulat kölcsönösen befolyásolja a munkavállalók lelkiállapotát, és teljesítményét. Így a kutatásban szerepel a világ dolgozóinak értékelése arra vonatkozóan, hogy hogyan látják saját életük alakulását. Több évnyi folyamatos javulás után az utóbbi két évben 35 százalékról 33 százalékra esett vissza globálisan a munkavállalók saját életükkel való elégedettsége.

Amerikai közvélemény-kutató felmérésében az alkalmazottak életének értékelésére vonatkozó kérdés azt méri, hogy a munkavállalók hogyan vélekednek élethelyzetükről általánosságban, ami magában foglalja a munkahelyen kívüli megéléseiket és helyzetértékelésüket. Azokban a régiókban, ahol a dolgozók általánosságban elégedettebbek jólétükkel, jelenleg nagyobb arányban tapasztalnak visszaesést. Így például a legtöbb elégedett munkavállalóval rendelkező Egyesült Államokban és Kanadában, valamint a 3. helyen álló Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol egyaránt 4 százalékponttal esett vissza az életükkel elégedettek aránya. Nemzetközi összehasonlításban e térségek még mindig a nagyobb elégedettségi szintet mutatnak, de jelenleg messze a történelmi átlag alatt teljesítenek. Az elégedettlenség növekedésében fontos szerepe van a lakhatási költségek növekedésének és az infláció magas szintjének.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo