Egyelőre erősödik a forint

Hétmilliárdot érhet a Bábolna, kudarcba fulladhat a szolgáltatás piac liberalizációja, egyelőre erősödik a forint, tárgyalunk az ukránokkal.

Hétmilliárdot érhet

Bár a Bábolna Zrt. pontos piaci értéke csak októberben derül ki, a Népszabadság szerint a még az év vége előtt értékesítendő társaságból a privatizációs szervezet hétmilliárd forintot vár. A Bábolna Zrt. tulajdonából néhány ingatlan, raktár, gépszín, egy erősen használt géppark kivételével egyedül, a mintegy hatezer hektárnyi állami föld tartós bérlete jelent értéket, ugyanakkor - becslések szerint - legalább egymilliárd forintos vesztesség rendezésével is számolni kell.

Kudarcba fullad

Kudarcra van ítélve a szolgáltatási piac liberalizációja - jelentette ki Ernest-Antoine Seilliére, az Európai Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége (Unice) elnöke, aki szerint a tagállamok nyomására oly mértékben felvizezték az erre vonatkozó direktíva tervezetét, hogy attól a vállalatok "nem várnak sokat" - olvasható  a Világgazdaságban. A jelenlegi szövegváltozat értelmében a tagállamok a környezet, a közrend és a közérdek védelmére hivatkozva korlátozhatják a piaci szabadságot.

Erősödő forint

Folytatta erősödését a forint: a nemzeti valuta árfolyama a 273 forint/eurós szint fölé ugrott tegnap. Az elemzők egy része szerint a piac bizalma kezd helyreállni, a borúlátóbbak viszont továbbra is nagyon ingatagnak találják a helyzetet.  A forint erősödése elvben csökkenthetné a devizahitelek törlesztő-részleteit, ám a svájci jegybank várhatóan újabb negyed százalékponttal növeli a jelenleg másfél százalékos irányadó kamatát. Mégpedig a devizahitelek hetven százalékát svájci frankban vették fel a magyar családok - írja a Magyar Hírlap.

Kopogtat Ukrajna

 

Szorosabb lehet az együttműködés Ukrajna és Magyarország között - derül ki az ukrán Unian.net híradásából. Viktor Juscsenko elnök és Szili Katalin parlamenti házelnök tegnapi találkozóján tárgyaltak a két ország közötti gazdasági kötelékek megerősítéséről és Ukrajna ambícióiról az Európai Unióhoz való közeledés terén. A két politikus beszélt az országok közötti szabad-kereskedelem folytatásának lehetőségéről, illetve a vámtarifa rendszer egységesítésének módozatairól A megbeszélés előkészítette az ukrán és a magyar miniszterelnök közeljövőben várható  találkozóját is.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo