Egy évig lesz még egy százalék

Még egy évig megmarad a Széchenyi Kártya a jelenlegi formájában, egy százalékos kamattámogatással. Eközben a KA-VOSZ dolgozik a 2.0-ás verzión.

A Széchenyi Kártya idei egy százalékpontos kamattámogatásának forrása a kis- és középvállalkozói célelőirányzat múlt évi 1 milliárd forintos maradványa - derül ki az eredetileg az idén megszüntetésre ítélt támogatás egy éves meghosszabbításáról szóló kormányhatározatból, amely megjelent a Magyar Közlönyben. A Széchenyi Kártya program keretében felvett hitel kamatához induláskor, 2002-ben 5 százalékpontos támogatást adott a kormány. Emellett a Hitelgarancia (akkor még) Rt. által vállalt garancia díjának felét vállalta át az állam.

Krisán László, a Széchenyi Kártyát működtető KA-VOSZ vezérigazgatója elmondta, hogy a kamattámogatás hivatalossá válásával - reményeik szerint - belátható időn belül kijönnek a két éves futamidejű Széchenyi Kártya-2 termékkel. Jelenleg a programban résztvevő bankokkal, a kamarával, a VOSZ-szal, a Hitelgarancia Zrt.-vel a termék véglegesítésén, a szükséges informatikai változtatáson dolgoznak. A két éves futamidejű Széchenyi Kártya bevezetésekor hosszabb időre változtatják a hiteltörlesztés eddigi negyedéves kötelezettségét.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo