Egészségügy: verseny az lesz!

A hétvégi koalíciós egyeztetésen nem történt nagy áttörés. A közös közlemény szerint a felek megállapodtak abban, "hogy támogatják a szolgáltató intézmények gazdasági társasággá alakulását annak érdekében, hogy a mainál hatékonyabb és átláthatóbb gazdálkodás, a betegek érdekeinek megfelelő, jobb minőségű szolgáltatás valósuljon meg."

"A kormányzó pártok képviselői egyetértésre jutottak abban, hogy az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása elsősorban a szolgáltatók mainál intenzívebb versenyén keresztül érhető el. A felek megállapodtak abban, hogy támogatják a szolgáltató intézmények gazdasági társasággá alakulását annak érdekében, hogy a mainál hatékonyabb és átláthatóbb gazdálkodás, a betegek érdekeinek megfelelő, jobb minőségű szolgáltatás valósuljon meg" - áll az egyeztetés után kiadott, Gyurcsány Ferenc és Kóka János által jegyzett közleményben.

Horn Gábor koalíciós koordinációért felelős SZDSZ-es államtitkár az Indexnek azt mondta, megállapodtak, hogy június közepéig lezárják ezt a politikai vitát, és két hét múlva újabb csúcstalálkozót tartanak. "Éreztek egyfajta időhúzó taktitát, de ennek vége" - mondta.

A közös pontokról elmondta: a magyar egészségügyben vegyes rendszert kell létrehozni, verseny kell, és meg kell jelennie a nemzeti kockázatközösségnek is. "Az egyeztetés arról szólt, hogy megnézzük a magántőke megjelenéséhez vezető utat, és minimális optimizmusra ad okot, hogy nem zárultak be az oda vezető kapuk" - értékelte Horn Gábor a vasárnapi megbeszélést.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo