A Diákszámla-csomag kibővítése kapcsán Turny Ákos, a Budapest Bank termékfejlesztési vezetője elmondta: „Noha a felsőoktatásban tanuló diákokért, azaz a jövőbeni ügyfelekért a bankok közt folyó éles versenyben nehéz olyan konstrukcióval előállni, ami jelentős versenyelőnyt nyújthat a többiekhez képest, úgy gondolom, nekünk sikerült. A Budapest Bank UNIVERSO csomagjának különlegessége annak elektronikus jellegében, valamint tartósan nyújtott havidíjmentességében és további kedvezményekben áll.”
A 2003 nyarán bevezetett UNIVERSO csomag számos díjmentes szolgáltatást foglal magában, többek között az ingyenes számlanyitást és számlavezetést, havidíjmentes Mobilbankot és Internetbankot, valamint egy, a piacon újdonságnak számító megoldást: az ún. e-számlakivonatot. Az elektronikus számlakivonat lényege, hogy Interneten keresztül jelszó ellenében könnyedén le lehet tölteni az aktuális számlainformációkat, így az nem kerül postázásra az ügyfél esetlegesen távoli állandó lakhelyére, melyet így csak nagy késedelemmel kapna meg, hanem bármikor bárhonnan elérhető. A Budapest Bank a diákoktól átvállalja a Diákhitel igényléséhez szükséges adatlapok árát is, így ezért sem kell fizetni.
UNIVERSO folyószámlacsomagot igényelhet minden Diákhitelre is jogosult, felsőoktatási diákigazolvánnyal rendelkező 18 és 35 év közötti magyar állampolgár, akinek hallgatói vagy tanulói jogviszonya nem szünetel. Rezidensnek minősülő devizakülföldi diák igényelhet UNIVERSO folyószámlacsomagot, de az államilag finanszírozott Diákhitelre nem jogosult.
Diákhitellel bővül a Budapest Bank Diákszámla-csomagja
A Budapest Bank és a Diákhitel Központ Rt. között létrejött együttműködési megállapodás értelmében 2004. február elejétől a Budapest Bank teljes országos fiókhálózatában a speciális UNIVERSO diák-folyószámlacsomag részeként is elérhetővé válik a Diákhitel.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.