Csok pluszra ácsingozók számára készült csodafegyver

Óriási az érdeklődés a 2024-től induló csok plusz támogatott hitel iránt, mindenki azt igyekszik megtudni, hogy jogosult-e a kecsegtetőnek tűnő lehetőségre. A Bankmonitor által kifejlesztett csok plusz kalkulátorral a jogosultság pillanatok alatt ellenőrizhető, ráadásul az is azonnal kiderül, hogy mekkora pénzügyi előnyt jelent egy piaci lakáshitelhez képest.

2024-től alapjaiban alakul át az otthonteremtési támogatási rendszer. A kistelepüléseken jelentősen megemelt összeggel lesz elérhető jövőre a falusi csok, ami ráadásul kombinálható a kedvezményes, maximum 3 százalékos fix kamatú csok plusz hitellel. A városokban elérhető csok plusz hitel ugyanakkor jelentős szigorítást jelent a jelenleg elérhető csok támogatáshoz képest, mert bár a hitelösszeg gyerekszámtól függően 15, 30, illetve 50 millió forint lehet, megszűnik a vissza nem térítendő támogatás, illetve kizárólag házaspárok igényelhetik, mégpedig vállalt gyerekre. A babaváró hitelre jogosultak köre is leszűkül 2024-től, hiszen a feleségnél 40 évről 30 évre csökken a felső korhatár, ezzel együtt azonban a felvehető kamatmentes hitel maximuma 11 millió forintra emelkedik.

Látható, hogy a támogatási rendszer összetettsége, valamint a jogosultak körének változása rendkívüli módon megnehezíti, hogy a családok eldöntsék, idén lépjenek, vagy inkább várjanak a lakáscéljuk megvalósításával. Ehhez nyújt hathatós segítséget a Bankmonitor csok plusz 2024 kalkulátora, ami a bekért adatok alapján megvizsgálja, hogy az ingatlan értéke, az érdeklődő a kora, családi állapota és nettó jövedelme, valamint a vállalt gyermekek száma alapján jogosult-e a támogatott hitelre, és ha igen, milyen havi törlesztőkre és teljes visszafizetésre számíthat. A kalkulátor ezen kívül megmutatja azt is, hogy mekkora összegű pénzügyi előnyt jelent a család számára a csok plusz egy piaci lakáshitelhez képest.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo