Csődbe ment az IKEA konkurenciája, 500 áruház eladó

Csődöt jelentett az Egyesült Államok egyik meghatározó bútor és lakberendezési áruház-lánca, a Bed Bath & Beyond.

A Bed Bath & Beyond-ot 1971-ben alapították, az egyik első üzletlánc volt, amely úgynevezett "lapraszerelt" bútorokat értékesített az Egyesült Államokban. 1985-ben még csak 17 üzletük volt New Yorkban és Kaliforniában, míg 2019-ben a céghez több, mint 1500 üzlet tartozott, amelyek közül 1070 volt a saját nevét viselő áruház.

A cég a vasárnap benyújtott csődvédelem idején már csak mintegy 360 Bed Bath & Beyond és 120 csecsemőbútort értékesítő Buy Buy Baby áruházat üzemeltetett. Részvényeinek árfolyama 2014-ben érte el legmagasabb értékét, amikor több mint 80 dollárt is értek, miközben pénteken már csak 0,29 dollárért kereskedtek velük a New York-i értéktőzsdén.

A vállalkozás a 2022. februári adatok szerint 32 ezer embernek adott munkát az Egyesült Államokban, Puerto Rico-ban, Mexikóban és Kanadában, de tavaly augusztusban már bejelentett egy 20 százalékos leépítést, idén pedig további 1300 embert küldött el, párhuzamosan üzleteinek bezárásával.

Közben az IKEA a héten bejelentette, hogy újabb áruházakat nyit az Egyesült Államokban egy több éves üzleti terv részeként. A svéd gyártóhoz tartozó Ingka Group csütörtökön azt közölte, hogy a következő három évben 2,19 milliárd dollárt (mintegy 780 milliárd forintot) szán 8 nagyobb áruház és 9 további értékesítőhely megnyitására az Egyesült Államokban, ami a cég történetében rekordértékű egyszeri befektetés egy országot tekintve. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo