Csődbe ment az IKEA konkurenciája, 500 áruház eladó

Csődöt jelentett az Egyesült Államok egyik meghatározó bútor és lakberendezési áruház-lánca, a Bed Bath & Beyond.

Az 1971-ben alapított nagyvállalkozás vasárnap kért csődvédelmet a székhelyének megfelelő New Jersey állam egy kerületi bíróságán. Közleményében jelezte, hogy ezzel páhuzamosan fokozatosan leépíti üzleti tevékenységét, és egyben, vagy részletekben vevőt keres mintegy 500 megmaradt áruházára. A csődkérelemben azt is jelezte, hogy várhatóan június 30-ig minden üzletét bezárja.

Könnyebb lesz a tervezett amerikai terjeszkedés (Fotó: depositphotos.com)
Könnyebb lesz a tervezett amerikai terjeszkedés (Fotó: depositphotos.com)

A Bed Bath & Beyond vezetősége már januárban jelezte, hogy a közeljövőben csődvédelmet kérhet, majd februárban azt közölte, hogy működőképességének megőrzéséhez 1 milliárd dollár plusz tőkére van szüksége. Ehhez képest március végéig csak alig több, mint 400 millió dollárt ajánlottak fel befektetők a kereskedőcég megmentése érdekében.

A tevékenység leépítése részeként az üzletlánc napokon belül leállítja egyik legnépszerűbb üzleti modelljét, a 20 százalékos kedvezménykuponok elfogadását, és egyéb marketingakcióit is lezárja, ugyanakkor már hétfőtől kedvezményesen kezdi árulni megmaradt készleteit.

A Bed Bath & Beyond évek óta küzd eladásainak csökkenésével, ami drámaivá vált a koronavírus-járvány idején, amikor mintegy 200 áruházának bezárásáról volt kénytelen dönteni, és az elmúlt hónapokban további üzletekre is lakat került.

Eladásai 2020-ban 17 százalékkal, majd 2021-ben további 14 százalékkal estek vissza. Piaci elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a vállalkozás számára az internetes kereskedőcégek felfutása jelentette a legnagyobb kihívást, amelyre nem tudott üzleti modelljének módosításával reagálni.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo