Csendesen döntött csúcsot a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai azt mutatják, hogy a hazai lakáspiac nagyjából belesimul az európai trendbe.

Az Eurostat adataiból az is kitűnik, hogy a lakásárak 2023 végén regisztrált csökkenése leginkább a közösség fejlett országaira volt jellemző. Erre vall, hogy míg az uniós árindex növekedni tudott, éves összevetésben a már említett 0,2 százalékkal, addig az eurózónára kalkulált ármutató 1,1 százalékos visszaesést jelzett.

A negyedik negyedév előzetes adatai birtokában már a teljes 2023-as év árváltozása is megbecsülhető. Valkó Dávid úgy kalkulál, hogy az éves drágulás 5 százalék körül lehetett. Ám tekintettel arra, hogy ehhez tavaly 17,6 százalékos infláció társult, a mérleg jelentős átlagos reálárcsökkenést mutat.

 

 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo