Csak idén tízezer céget számoltak fel

Pénteken indították el idei tízezredik felszámolásukat a cégbíróságok. Tavaly szeptember 9-én érte el ezt a 2008-ig, vagyis a válság kitöréséig elképzelhetetlen szintet a bedőlések száma.

"Tavaly ilyenkor arra számítottunk, hogy magas szinten stabilizálódik a felszámolások száma, de csak lassan nő tovább. Optimisták voltunk." - mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Az igazgató szerint az építőiparon látszik a legjobban, hogy sok cégvezető az utolsó pillanatig reménykedik valamiben, és ennek az sem mond ellent, hogy emelkedik a felszámolások száma is. „Szomorú azt látni, hogy az építési főszezon kellős közepén megy tönkre a legtöbb építőipari vállalkozás, ez arra utal, hogy a reménytelen likviditási helyzetbe került cégek nem tudnak már hitelt, vagy előleget szerezni ahhoz, hogy az amúgy is alacsony megrendelés állományból nekik is jusson egy kicsi"- mondja az Opten stratégiai igazgatója.

Csorbai szerint más ágazatokra is igaz lehet, hogy a megromlott likviditási helyzetből nehéz a visszatérés, a bajba került cégeket a megrendelők is kerülik, ezért a válság második szakaszára még inkább igaz lehet, hogy korábban jól működő cégek kerülnek nehéz helyzetbe. „Feltehetőleg ez a folyamat tartja növekedési pályán a bedőléseket" - véli az igazgató.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo