Büntethetők a jogi személyek

Az ügyész a jövőben nem dönthet arról, hogy egy bűncselekmény kapcsán indít-e eljárást az elkövető által irányított jogi személy ellen, az eljárást automatikusan meg kell indítani - egyebek mellett ezt tartalmazza az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható tervezet, amely a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvényt módosítja.

Az OECD és uniós szervezetek vizsgálatai is azt állapították meg, hogy elenyésző esetben indul jogi személy ellen büntetőeljárás Magyarországon. A lehetőséget egy 2001-ben hozott törvény teremti meg, amelynek az a lényege, hogy ha egy cég vezetője ellen büntetőeljárás folyik, akkor azt ki lehet terjeszteni a cégre is, amennyiben annak származott anyagi előnye a bűncselekményből.

A módosítási javaslatnak talán legfontosabb eleme az, amely megtöri a mai ügyészi privilégiumot, ugyanis jelenleg csak az ügyész jóváhagyásával lehet kiterjeszteni az eljárást a jogi személyre is. A javaslat szerint, ha felmerül a gyanú, hogy az elkövető a cégnek hajtott hasznot a bűncselekménnyel, akkor ki kell terjeszteni az eljárást arra is.

A másik változás, hogy nem csak a jogi személynél jelentkező anyagi előny alapozza meg a bűncselekményt, hanem más - nem vagyoni - előny is. Végül a javaslat összhangba hozza a gazdasági társasági törvény és a jogi személy büntethetőségéről szóló törvény meghatározásait. Rögzíti, hogy ki a vezető, a képviselő és a társaság tagja.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo