Bugyiban költenek el másfél milliárdot

Két új üzemcsarnokot épít másfél milliárd forintos beruházással az Obo Bettermann Kft., a munkálatok a tavasszal kezdődnek - közölte a cég ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.

A német Obo Bettermann cégcsoport 1993-ban kezdte meg magyarországi tevékenységét, a Pest megyei település melletti ipari parkban indította el a villamosiparban használatos műanyag- és fémfeldolgozó termékek gyártását. Azóta több lépcsőben összesen 8,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre, az üzemben jelenleg 550-en dolgoznak.

A kft. tavalyi árbevétele 10 milliárd forint volt, másfél milliárd forintos nyereséget könyvelhet el. Az idén a 11 milliárd forintos árbevétel elérése a cél. A termékek döntő többsége exportra kerül - tette hozzá Hernádi Lajos ügyvezető.

A most soron lévő fejlesztésben összesen 13 ezer négyzetméternyi két új csarnok épülhet meg hazai cégek kivitelezésében. Az épületek még az idén tető alá kerülnek. Ezután további egymilliárd forintos beruházással új gépeket telepítenek ide. Kiszolgálásukra 150 új munkahelyet teremtenek, elsősorban gépkezelő szakmunkásokat toboroznak majd - közölte Hernádi Lajos.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo