Budapesti nők az online csalások leggyakoribb áldozatai, de nem tőlük lopják el a legtöbb pénzt

Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke, szektorszinten a második negyedévben 7 milliárd forint volt a csalásokból származó kár, ebből az Ersténél 500 millió forintos veszteség keletkezett - hangzott el az Erste Bank.

Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között és a prémium- és privátbanki szegmensben is, ahogyan a vállalati számlák is célpontok lettek, így a megelőzés és tudatosítás fontossága is megnőtt, főleg az ünnepi időszak közeledtével.

Az Erste folyamatosan fejleszti monitoring tevékenységét és a pénzintézet a csalások 90 százalékát ki tudja szűrni, de az okozott károk összértéke a próbálkozások számának jelentős emelkedése miatt még így is többszöröse az elmúlt évinek.

Adataik szerint a harmadik negyedévben 4,4 milliárd forint értékben akadályoztak meg csalást, ami közel háromszorosa az első negyedévi összegnek.

Senki sincs biztonságban (Fotó: Pixabay)
Senki sincs biztonságban (Fotó: Pixabay)

Leggyakrabban a középkorú budapesti nők válnak visszaélés áldozatává, mivel nagyobb arányban vannak jelen azokon az online értékesítési platformokon, amelyeket az adathalászattal foglalkozó bűnözők is használnak. A legtöbb pénzt pedig a középkorú budapesti férfiaktól csalják ki - mondta Kósa Anna, a bank compliance vezetője.

Megelőzési szempontból nagyobb odafigyelést igényelnek a digitálisan kevésbé járatos idősebb korosztály tagjai, és a fiatal felnőttek (20-30 évesek) akiknek "pénzügyi immunrendszere" ellenállóbbnak tűnik a csalásokkal, visszaélésekkel szemben - hangzott el.

A bankkártyás visszaélések egyik gyakori módszere az ismert bolthálózatok külső megjelenéséhez megszólalásig hasonlító hamis webshopok létrehozása, amelyek leggyakrabban külföldi kereskedőkhöz köthetők - ismertette Kósa Anna.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo