Bosnyák téri jövőkép

Két brit és egy amerikai cég szállt ringbe, hogy elnyerje a versenyeztető lengyel cégtől a Bosnyák térre szánt új városközpont tervének elkészítését.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A lengyel ingatlanfejlesztő Echo Investment idén júniusban vásárolta meg a zuglói önkormányzattól a budapesti Bosnyák tér közelében található 6,8 hektáros területet. A Csömöri út, Rákospatak utca, Bosnyák utca és Mosztár utca által határolt területen a lengyel vállalat egy olyan új városközpontot kíván építeni, amely közösségi térként szolgálhat Zugló és a környék lakosainak, ahol egyaránt lehet hivatalos ügyeket és vásárlást intézni, illetve szórakozni. Az Echo Investment három elismert nemzetközi építészirodát bízott meg a központ koncepciójának megalkotásával. A cél egy multifunkcionális városközpont létrehozása volt, amely kielégíti a környék lakóinak igényét és szervesen kapcsolódik a körülötte megvalósuló újításokhoz, hiszen a központ tőszomszédságában alakítják ki a 4-es metró végállomását, továbbá felépül egy új sportközpont épül és felújítják a piacot is.

A megbízott tervező irodák a világ számos pontján terveztek már multifunkcionális központokat, és az Echo Investment ezt a nemzetközi tapasztalatot és modern szemléletet szeretné viszontlátni a zuglói városközpontnál is. Az amerikai Laguarda.Low kifejezetten a vegyes felhasználású központokra szakosodott, terveit Észak-, és Dél-Amerikában, Európában és Ázsiában is alkalmazták már. Az angol Chapman Taylor specialitása régebbi, lelakott városrészek újjáélesztése. Városrész felújító koncepcióikat igénybe vették már Londontól kezdve Madridon át egészen Zágráb történelmi városrészéig. A szintén angol Benoy építésziroda több mint 50 éve működik és mára a világ 23 országában állnak a tervei alapján készült épületek.

Az Echo Investment elsődleges célja, hogy a környezet igényeinek legjobban megfelelő központot valósítson meg, ezért is kért több megoldást a helyszínre. A legjobb tervet a lengyel vállalat természetesen a zuglói önkormányzat vezetőinek is bemutatja és kikéri véleményüket. A terv véglegesítése után várhatóan 2007-ben indul el az építkezés és a számítások szerint legkésőbb 2010 végére készül el Zugló új városközpontja.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo