Borul az elektromos autók piaca

Németország szövetségi kormánya tavaly januárban szűkítette, majd decemberben fel is függesztette az elektromos autók vásárlását támogató programot. Hét év alatt 10 milliárd euró értékben 1,23 millió darab tisztán elektromos meghajtású és 770 ezer hibrid gépjármű vásárlását támogatták, az autók 90 százalékára igénybe vették az állami segítséget.

A kivezetések mögött a forráshiány húzódik meg. Olyan zöld beruházásokat is leállítottak, mint például a lakóházak energiahatékonyságának a javítása, a megújuló energiaforrások telepítésének segítése és a mikrochip-gyártó kapacitás kiépítése. A legnagyobb uniós ország mellett Franciaországban és Olaszországban is szűkítették a járműforma vásárlási támogatását.

A német gazdaság súlya miatt egyre több olyan vélemény jelenik meg, miszerint az ország vezetése a szubvenció felfüggesztésével az egész európai autóipar globális versenyképességét és a zöld átállást is veszélyezteti. A támogatás kivezetését követően az optimistább előrejelzések szerint is 200 ezer darabbal, azaz közel 8-10 százalékkal fog visszaesni a német autókereslet 2024-ben.

Németországban éves alapú összehasonlítás szerint májusban 30,6 százalékkal, júniusban 18,1 százalékkal, júliusban pedig 36,8 százalékkal csökkent az e-autók forgalma. Az EV-k iránti kereslet a világ más pontjain is megcsappant.

A magyar GDP idei lassabb bővülésének oka is Németországban keresendő, mivel hazánk külkereskedelmének a negyede, autóexportunk pedig ötöde a legnagyobb gazdasággal rendelkező uniós tagállammal folyik. Nagy Márton miniszter júliusban tett közzé egy 100 milliárd euró keretösszegű uniós javaslatot, amely a szektor átmeneti problémáját hivatott orvosolni az elektromos autók keresletének élénkítésével.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo