Bokros a tisztító tüzet hiányolja

Átfogó, kiadáscsökkentésre alapozó államháztartási reformok nélkül nincs gyors gazdasági növekedés - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója a K and H Bank által szervezett szerdai budapesti konferencián.

Bokros Lajos szerint növekedésellenes a magyar gazdaságpolitika, amely ikerdeficitet, azaz GDP-arányosan 9 százaléknál nagyobb államháztartási hiányt és folyó fizetési mérleg hiányt eredményezett 2006-ban, miközben a gazdaság 4 százaléknál lassabban nőtt, az idén pedig optimális esetben 3 százalékkal bővül.

Sok a teher

A volt pénzügyminiszter ismét hangsúlyozta: ha a költségvetés elszívja a forrásokat az üzleti szférától, akkor az üzleti szektornak csak kevesebb és drágább tőke áll rendelkezésére. Példaként hozta fel a balti államokat, ahol a nagyméretű folyó fizetési mérleg hiány mellett is kétszámjegyű gazdasági növekedés valósult meg, hiszen a külföldi források teljes egészében a reálgazdaságot táplálják és nem a hiányt finanszírozzák, hiszen szufficites, vagy gyakorlatilag nullszaldós az államháztartásuk.

A kérdés az, hogy Magyarország a felzárkózás vagy a leszakadás útján halad-e tovább - vázolta fel a dilemmát a CEU professzora, aki szerkezeti reformokat és intézményi változtatásokat sürgetett. Véleménye szerint a költségvetéshez tartozó intézmények "nem mentek át azon a tisztító tűzön, amelyen a vállalkozások a kilencvenes években jutottak túl".

EÜ és oktatási reform

A gyógyítás és az oktatás reformja a legfontosabb, mivel ennek a két szolgáltatásnak a minősége határozza meg a magyar munkaerő minőségét - magyarázta Bokros, aki hárompillérű, állami, magán és önkéntes-kiegészítő biztosítási modellt javasolt. A volt pénzügyminiszter szerint többcsatornás egészségügyi biztosítási rendszerre van szükség ahhoz, hogy a laikus beteg helyzete változzon. A magán egészségbiztosító pénztárak versenyezzenek a betegek pénzéért, majd a gyógyítási szolgáltatók versenyezzenek a magánbiztosítók pénzéért - tette hozzá.

Minden gyógyító szolgáltatást megosztva finanszíroz az állam és a magánbiztosítók - fogalmazta meg a lényeget a CEU vezérigazgatója. Az oktatási reform elmeit sorolva elmondta: a közoktatást kistérségi feladattá kell tenni, a felsőoktatásban a tanszabadság mellett szigorú tulajdonosi irányításnak kell érvényesülnie, az oktatók bérének fedezete a tandíj, miközben az oktatók közalkalmazotti státuszát meg kell szüntetni.

Adóreform kell

Az adóreform lényege Bokros szerint az adóalap kiszélesítése és az adókedvezmények megszüntetése. Miközben nálunk három szja adókulcs van: 18, 36 és 40 százalék, addig az átlagos szja-terhelés 19 százalék, pontosan annyi, amennyi az egykulcsos szlovák adómérték - mutatott rá a volt pénzügyminiszter.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo