Bokros: a következő évtized is elveszhet!

Magyarország számára az új évezred első évtizede a gazdasági növekedés szempontjából elveszett - jelentette ki Bokros Lajos pénteken Pécsett.

A Közép-európai Egyetem vezérigazgatója "A korszerű állam ígérete és követelményei Magyarországon" című előadásában azt mondta, hogy "elpazaroltuk ezt az időszakot és 2010-ben nagyjából ott fogunk tartani, ahol 2000-ben tartottunk". A volt pénzügyminiszter ennek okaként 2000 óta a mindenkori kormány által folytatott rossz gazdaságpolitikát jelölte meg. Összehasonlításként elmondta, hogy amíg Magyarországon 3, addig Romániában 7,7, Szlovákiában 8, Észtországban pedig 12 százalékos gazdasági növekedést mértek.

Beruházást, megtakarítást

Ma a gazdasági növekedés a lehetőségeinkhez képest nagyon alacsony, mert a gazdaságpolitikát a költségvetés túlköltekezése, a fogyasztásra koncentrálás, nem pedig a megtakarításokra, beruházásokra ösztönzésére, az export által vezérelt növekedésre alapozás jellemezte - jegyezte meg Bokros, aki szerint bár a fogyasztásvezérelt, túlköltekezésre alapozott gazdaságpolitika ideig-óráig generálhatja a gazdasági növekedést, de előbb-utóbb beleütközik a külső-belső adósság felhalmozódásának korlátjába.

Magyarország az egyetlen a volt szocialista országok közül, ahol nagyon nagy mértékű ikerdeficit van, azaz egyszerre van jelen a nagymértékű államháztartási hiány és folyó fizetési mérleg hiány. Tavaly 9,9 százalékkal Európában Magyarországon volt a legmagasabb államháztartási hiány, ebben hazánkat Portugália követte 6 százalékkal. Ebből kilépni nagyon nehéz, és csak többszörös erőfeszítéssel lehet. Az államháztartási reform részeként egyszerre van szükség a belföldi, elsősorban lakossági megtakarítások ösztönzésére, továbbá az állam visszavonulására, deficitjének csökkentésére - mondta.

Szükséges, de nem elégséges

A közgazdász professzor szerint a kormány által tavaly ősszel meghirdetett és bevezetett "kiigazítások" arra elegek voltak, hogy az alacsony növekedésből fakadó válságnak az államcsődbe fordulását elkerülje, de ahhoz nem elegendő, hogy növekedést generáljon. A dilemma most az, mitől lesz ebben az országban gazdasági növekedés. Mert ez a stabilizáció szükséges volt, de alapvetően adóemelésre és kiadáscsökkentésre lett alapozva - fogalmazott. Az előbbi nem igazán barátja a növekedésnek, az utóbbinak pedig első körben, rövid távon szintén lehet recesszív hatása. De ha kellő mértékű bizalmat ébreszt a gazdasági szereplőkben, akkor lehet kedvező hatása. Egyelőre azonban nem látható, miként fog 2009-ben növekedést generálni.

Ezért van az a félelmem, ha ez csak egy politikai jelszó, más egyéb növekedést gyorsító tényező híján, nehogy a kormány megint 2009-ben a túlköltekezés eszközéhez nyúljon csak azért, hogy megnyerje a választásokat, mert akkor a következő évtized is el fog veszni - mondta. Bokros Lajos hangsúlyozta, hogy éppen ezért nemcsak önmagukban fontosak az államháztartási reformok, hanem azért is, hogy a gazdasági növekedést tényleg meg lehessen indítani anélkül, hogy a költségvetés túlköltekezését fokozni kelljen.

A volt pénzügyminiszter megjegyezte, a reformoknál szükséges az is, hogy a politikai osztály a változtatásokat kulturáltan, közérthetően kommunikálja a társadalom felé. A siker szempontjából ugyanis kulcskérdés az emberek aktív szerepvállalása.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo