A biztosítók általában felkészülnek a jellemző, illetve várható kockázatokra, és azokra megfelelő tartalékot is képeznek. A nem várt, illetve nehezen számszerűsíthető kockázatokra a társaság tőkéje a fedezet. Mekkora legyen az az optimális tőke, amely kellő biztonságot nyújt; ez a kérdés áll a KPMG felmérésének hátterében – magyarázza Robert Stöllinger, a KPMG könyvvizsgálati üzletágának vezetője.

A jelentés a KPMG és nem az Európai Bizottság álláspontját rögzíti. Ez ugyanakkor az első olyan tanulmány, amelyet az EB – az unió tagállamaiban működő biztosító társaságok tőkekövetelményeiről készülő beszámolójának részeként – közöl. A „Solvency II” nevű beszámoló várhatóan alapvető változásokat hoz majd a biztosítók számára a tőkekövetelmények meghatározásában.

A jelentés szerint a biztosítók többsége ma még nem rendelkezik olyan fejlett kockázatkezelő rendszerekkel, amelyek segítségével képesek lennének a kockázatok széles körének mérésére és belső modellezésére. Pedig a tőkeigény ésszerű becslésére csak az a társaság képes, amely tisztában van saját kockázati profiljával és annak lehetséges pénzügyi kihatásaival. Mindehhez szükség van egy hatékony kockázatkezelő rendszerre, amely lehetőséget ad az összes pénzügyi vonatkozású kockázat modellezésére. Csak e rendszerek birtokában tudják a biztosítók meghatározni, mekkora tőkével kell rendelkezniük a kockázatok fedezetére. Ahogy a banki szférában a Bázeli Bizottság szabályozta a tőkemegfelelés módját, a biztosítási piacon is meg kell határozni a tőkekövetelményeket.

Gerd Geib, a KPMG Global Insurance üzletágának elnöke, a jelentés társszerzője elmondta:
“A biztosítók számára aranyszabály, hogy mindig a váratlanra kell felkészülniük. Bár senki sem számolhatott a tavaly szeptemberi, New York-i merénylettel, a biztosító társaságoknak számítaniuk kell az ilyen esetekre is. Felmérésünkben mégis úgy találtuk, hogy számos biztosító társaság nem rendelkezik megfelelő rendszerrel a pénzügyi kockázatok teljes körének mérésére, és kockázatkezelő rendszereik – néhány kivétellel – nem fejlődtek olyan mértékben, mint a banki szférában. Ráadásul a sokféle kockázatkezelési gyakorlat Európában rendkívül megnehezíti a kockázatvállalások összevetését.”



A KPMG tanulmányának legfőbb megállapításai és javaslatai:

 A jelenlegi tőkekövetelmény-szabályok egyszerű, rögzített arányokat használnak a biztonsági értékhatárok megállapításhoz – ezek azonban nem fedik le a biztosítók kockázatainak teljes körét.

 Számos implicit tőkekövetelmény jelenik meg az eszközök és követelések óvatos értékelésében – ezáltal nehéz pontosan meghatározni a cégek valós pénzügyi helyzetét, illetve összevetni az unió egyes államaiban működő cégek pénzügyi erejét.

 Nem megfelelő a biztosítástechnikai tartalékok meghatározása sem: a nagyfokú szubjektivitás következményeként azok a cégek, amelyek igen óvatosan, nagyobb tartalékot képeznek, gyengébbnek tűnhetnek, mint a kevésbé szigorú normákat követő versenytársaik.

 Fejlettebb, kifinomultabb szemléletre van szükség a kockázatkezelésben és -modellezésben a tőkeigény megfelelő becsléséhez. A banki szféra (a Bázeli Bizottság szabályozása) mintájára a biztosítási piacon is meg kell határozni a tőkemegfelelés számításának módját, bár egyetlen módszer nem jelenthet mindenre megoldást. Bármilyen jövőbeni rendszernek egyszerre kell kezelnie a biztosítási ágazatban levő különbségeket, illetve a biztosítók és a bankok működésének hasonlóságait.

 2005-től a Nemzetközi Számvitel Standardok (International Accounting Standards – IAS) kötelező használatával átláthatóbbá és összehasonlíthatóbbá válik az unió országok tőzsdéin szereplő biztosító társaságok pénzügyi helyzete. Az IAS alapján készített pénzügyi jelentések használata hozzásegít ahhoz is, hogy a tőkekövetelmények értékhatárainak megállapítása egységesebb legyen.

Hitesh Patel, a KPMG Financial Regulatory Services partnere, a jelentés társszerzője hangsúlyozta: “Noha az uniós országokban működő biztosító társaságok számára előírt tőkekövetelmények jól szolgálták a biztosítottak védelmét, e szabályok régiek, és egyre nagyobb a nyomás a reform irányába. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni e feladat nagyságát: elsősorban a megfelelő kockázatalapú szemlélet kialakítása nehéz feladat, ráadásul a megoldásnak kellően rugalmasnak kell lennie, hogy kezelni tudja az európai biztosítási piacon tapasztalható jelentős eltéréseket is. A feladat azonban kötelező, nem választható jellegű. A biztosítási iparnak hatékonyabban kell védenie saját magát a mindennapi üzleti kockázatokkal szemben. Mindez segíti a tőkepiacokat és a minősítő intézeteket is annak megítélésében, hogy egy biztosítónak mekkora tőkével kell rendelkeznie. A szabályok következetes alkalmazása is döntő fontosságú, hogy a tagállamok tőkekövetelményei közötti eltérések következtében egyes biztosítók ne kerüljenek méltánytalan versenyhátrányba a biztosítási piacon.