Bevezették az első dugódíjat az USA-ban, több éves háború ért véget

Az autósoknak akár napi 9 dollárjába (3690 forint) is kerülhet, ha New Yorkban belépnek a dugódíjas övezetbe. A rendszer nagyon szofisztikált, mert a dugódíj mértéke függ az autó típusától is.

Úgy tűnik azonban sok autós nem tud arról, hogy az újonnan aktivált kamerák új költséget jelentenek.

A járművezetők néhány napon belül látni fogják az útdíjakat számlájukon - mondta Lieber.

A dugódíjnak rengeteg ellenzője van. A legjelentősebb személy Donald Trump, aki new york-i születésű és megfogadta, hogy megöli a rendszert, amikor visszatér az elnöki hivatalba. A helyi republikánusok már kérték is, hogy lépjen közbe.

Mike Lawler kongresszusi képviselő egyenesen készpénzrablásnak nevezte a dugódíjat.

Az INRIX forgalmi adatokat elemző cég szerint tavaly már második éve New York City volt a világ legzsúfoltabb városa.

A jelentés szerint Manhattan belvárosában a járművek 11 mérföld/órás (17 km/h) sebességgel tudtak csak haladni a reggeli csúcsidőszakokban a tavalyi év első negyedévében.

Az új rendszert üdvözlők között volt Phil Bauer, egy Manhattan belvárosában élő sebész.

„Azt hiszem, az ötlet jó lenne, ha megpróbálnánk minimalizálni a forgalom mennyiségét, és megpróbálnánk az embereket a tömegközlekedés használatára ösztönözni” – mondta az AP-nak. (BBC)

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo