Beszállnak az amerikaiak a gabonabizniszbe

Az Egyesült Államok elkülönít 2,5 milliárd dollárt az ukrajnai háború miatt veszélyeztetett globális gabonaellátás biztosítására - jelentette be Tom Vilsack amerikai mezőgazdasági miniszter Varsóban.

Vilsack lengyel és ukrán hivatali partnerével, Henryk Kowalczykkal és Mikola Szolszkijjal, valamint Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős európai uniós biztossal tárgyalt a lengyel fővárosban.

3 hónap alatt majd 60 százalékkal drágult a búza (Forrás: finanzen.net)

Közös sajtóértekezletükön az amerikai miniszter aláhúzta: Washington elítéli, hogy Moszkva "háborús fegyverként használja fel az éhínséget", valamint "jelentős mértékű gabonarablást" követ el Ukrajnában. "Mindent megteszünk azért, hogy Oroszország ne húzhasson hasznot e lopásból" - fogalmazott Vilsack.

Közölte: az általa irányított tárca 2,5 milliárd dollár értékű pénzalapot hoz létre gabonafelvásárlás céljából, ebből támogatnák a globális piacon kialakult gabonahiány pótlását.

Henryk Kowalczyk közölte: a gabonaszállítás számára kulcsfontosságú. A jelenleg blokád alatt álló fekete-tengeri ukrán kikötők helyetti alternatív útvonalak Lengyelországon, a lengyel kikötőkön, valamint más európai országokon haladnak át - emelte ki.

Kowalczyk szerint a balti-tengeri lengyel kikötők készen állnak az ukrán gabona továbbszállítására, a legnagyobb kihívást az ukrán-lengyel határon történő átjuttatás jelenti az eltérő vasúti nyomtávszélesség miatt. A miniszter kilátásba helyezte, hogy a gabonaszállítást elősegítő lengyel-ukrán társaságot hoznak létre.

Janusz Wojciechowski agrárügyi biztos elmondta: Ukrajnának havi 5 millió tonna gabonát kellene exportálnia, hogy ne kerüljön veszélybe a globális élelmiszer-biztonság. Felidézte azt is: múlt héten az Európai Bizottság szolidaritási folyosók létrehozására tett javaslatot, a testület ezáltal segítené Ukrajna mezőgazdasági termékeinek kivitelét a nemzetközi élelmiszer-biztonság érdekében.

Az uniós biztos is aláhúzta: "az Ukrajnában Oroszország által elrabolt gabonával nem szabad kereskedni, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Oroszország ne legyen az ukrajnai agresszió haszonélvezője".

Az élelmiszer-biztonság volt az egyik témája Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter hétfői varsói látogatásának is. Sajtókonferenciáján Yellen kijelentette: tudatában van azon erőfeszítéseknek, amelyeket Lengyelország és az Ukrajnával szomszédos országok kormányai kifejtenek azért, hogy elősegítsék az ukrán mezőgazdasági kivitel növelését. Figyelmeztetett: az élelmiszer-ellátás terén "valóban egy globális válság közeledik".

Yellen a lengyel fővárosban mások mellett Mateusz Morawiecki kormányfővel tárgyalt, majd ellátogatott a World Central Kitchen nevű, a konfliktusok sújtotta országokban étkeztetést biztosító amerikai civil szervezet varsói részlegéhez. (MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo