Belevágna az új lakásprogramba? Ezekre már most figyeljen!

A várhatóan ősszel induló Otthon Start Program új lehetőséget kínál az első lakásukat vásárlóknak, ám a kedvezményes hitel csak azok számára lesz elérhető, akik nemcsak a jogszabályi, hanem a banki hitelképességi feltételeknek is megfelelnek. A money.hu szakértői szerint az igénylés sikerét jelentősen befolyásolja a tudatos pénzügyi felkészülés: egy rendezett bankszámlakivonat vagy egy időben megszüntetett, kihasználatlan hitelkártya akár milliós előnyt is jelenthet a hitelfelvétel során.

Az Otthon Start Program célja, hogy megkönnyítse az első lakásvásárlást, azonban a kedvezményes, államilag támogatott lakáshitelhez való hozzáférés banki hitelbírálathoz kötött. Ez azt jelenti, hogy az érdeklődőknek nemcsak a később megjelenő jogszabályban meghatározott személyi és ingatlanra vonatkozó feltételeknek kell megfelelniük, hanem a bankok saját hitelbírálati szempontjainak is – vagyis át kell menniük a pénzintézetek hitelképességi vizsgálatán. A bankok többek között ellenőrzik a jövedelem nagyságát, rendszerességét, a munkaviszony stabilitását, a meglévő hitelek arányát (JTM), a KHR státuszt és a bankszámlák előző néhány havi pénzmozgásait is.

Javítható a hitelképesség
Javítható a hitelképesség
Fotó: Depositphotos

A money.hu szakértői szerint a hitelképesség javítása egy hónapokon át tartó tudatos pénzügyi viselkedés eredménye lehet, amire a következő lépésekkel érdemes készülni:

  • Szabaduljunk meg a hitelkártyától, ha nem használjuk, mert a bank akkor is figyelembe veszi a rendelkezésre álló hitelkeretet és bizonyos mértékig számol vele a jövedelem terhelhetősége során, ha egyébként nem is fizetünk a kártyával.
  • Törlesszük pontosan a meglévő hiteleket, és lehetőség szerint zárjunk le kisebb tartozásokat.
  • Ügyeljünk arra, hogy ne legyen visszautasított tétel a bankszámlán, azaz mindig legyen fedezet a rendszeres kiadásokra.
  • A NAV-tartozások különösen kockázatosak, egy múltbeli inkasszó is a hitelbírálat elutasításához vezethet.
  • Folyószámlahitel-keret átlépése vagy negatív egyenleg szintén rontja a megítélést.
  • Kerüljük a szerencsejátékot, mert annak nyoma a kivonaton szintén kockázati tényezőként jelenhet meg a hitel elbírálása során.

A bankok a megvásárolandó ingatlan mellett elsősorban a rendszeres, igazolható nettó jövedelemre kíváncsiak. A készpénzes munkabért sok esetben nem fogadják el, az egyéb, például osztalékból származó bevételt pedig csak akkor, ha hosszabb időszakra visszamenőleg, hivatalos NAV-dokumentációval igazolható. A próbaidőn lévő munkaviszony, munkabér-előleg vagy a hamarosan lejáró GYED szintén csökkentheti az elfogadott jövedelmet.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo