Április 6-án 16 óráig lehet jelezni az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-nél a Malév állami tulajdonban lévő 99,95 százaléknyi részvény megvásárlásának szándékát. A közzétett hirdetmény szerint a szándékot írásban teheti meg bármely bel- és külföldi természetes és jogi személy, magántulajdonosnak minősülő más személy, vagy ezek konzorciuma.
Az ÁPV Rt. igazgatósága azután határozott a tárgyalásos formájú értékesítés mellett, hogy immár másodszor zárult sikertelenül a pályáztatásos privatizációra tett kísérlet. A grémium március 31-i ülését követően kiadott sajtóközlemény szerint "egyetlen ajánlat sem felelt meg üzletileg a tulajdonosi elvárásoknak." Ugyanakkor az igazgatóság értékelése szerint a beérkezett ajánlatok számos értékes részkoncepciót tartalmaztak, ezért döntött úgy, hogy a rugalmasabb és a versenyt élénkítő tárgyalásos értékesítési formát választja. Az ÁPV Rt. korábbi tájékoztatása szerint a tárgyalásokra a privatizációs szervezet meghívja az értékesítési tenderen érvényes ajánlatot tevő három pályázót, és azokat a potenciális befektetőket, akik a tender kiírása után jelezték befektetési szándékukat.
Bárki lehet Malév-tulajdonos
Miután az ÁPV Rt. igazgatósága a Malév privatizációjára december 28-án kiírt - második - nyilvános tendert is eredménytelennek nyilvánította, a továbbiakban tárgyalásos módon próbálja meg értékesíteni a nemzeti
légitársaságot. Szerda délután négy óráig bárki jelezheti vásárlási szándékát.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.