A pályázati anyagot közvetlen részvételnél maga a pályázó, közvetett részvétel esetén a szövetség elnöksége, a szövetség tagjai vagy a tagok egy-egy csoportja, más érdekképviseleti szervezetek képviselői, minisztériumok, ÁPV Rt., a cégen menedzsmentjei vagy azok tagjai, az országos napilapok, a gazdasági napi és hetilapok, folyóiratok szerkesztőségei, az elektronikus média szerkesztőségei készíthetik el, illetve nyújthatják be.
A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.
A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell: szakmai önéletrajz, amely tartalmazza a pályázó személyes adatain felül az alábbiakat is: vezetői képzettségek, képességek, szakmai tapasztalatok, kockázatvállalási hajlandóság, kommunikáció készség; szakmai elismertség; publikációk, médianyilatkozatok (lista); társadalmi kötelezettségvállalás; a pályázó által vezetett szervezet üzleti adatai: 2000. évi éves beszámoló, 2001. év tervadatai, 2001. év 1-8. hónapjának tényadatai (forgalom, nyereség, vagyon, létszám), piaci részesedése, a cég piaci megítélése; a pályázó és az általa vezetett szervezet kapcsolata, a pályázó szakmai érvelése a következőkről: a cég fejlődésének dinamikája a pályázó vezetési időszaka alatt, a fejlődés mennyire köszönhető a pályázó tevékenységének, kapcsolata a többi vezetővel, kapcsolata a tulajdonossal, illetve a céget irányító testületekkel (közgyűlés, igazgatótanács, felügyelő bizottság, kapcsolata az alkalmazott munkatársakkal, szervezeten belüli változások menedzselései (szervezetfejlesztés, belső utasítások kiadása és bevezetése, szervezet-átalakítás), a cég képviselete külső szervezetek irányába (pl. médiakapcsolatok); egyéb dokumentumok, amelyek a pályázó megítélése szempontjából fontosak lehetnek és az ő eredményeit bizonyítják (pl. minőségtanúsítvány, vállalati politika).
A pályázat benyújtási határideje: 2001. október 15.
Helye: Menedzserek Országos Szövetsége 1012 Budapest, Kuny Domonkos u. 13-15. V. em. 508. Tel: 225-8791, fax: 225-8792, e-mail: [email protected]. A pályázat eredményhirdetésére 2001. november 2-án, a Menedzserek Országos Szövetsége debreceni regionális menedzsertalálkozóján ünnepélyes keretek között kerül sor.
Az év fiatal menedzsere 2001 - pályázati felhívás
A Menedzserek Országos Szövetsége pályázatot ír ki "Az év fiatal menedzsere 2001." cím elnyerésére.
A pályázat ún. nyílt pályázat, amelyen közvetlenül vagy közvetetten - mások általi előterjesztés, illetve ajánlás (a továbbiakban: pályázati anyag) alapján - az 1964. december 31. után született magyar menedzserek, vagyis olyan személyek vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatok, vállalkozások irányításában.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.