Az egyetemi végzettség mit sem ér

Az álláskeresőkkel szembeni elvárások is jelentősen megnőttek az elmúlt években. A felsőfokú képzettség önmagában még szinte semmit sem ér: a cégek csupán két százaléka hirdetett meg állást nyelvi kritérium megadása nélkül, az angol szinte kötelező.

A Napi Gazdaság összeállítása szerint az álláskeresőkkel szembeni elvárások is jelentősen megnőttek az elmúlt években. A felsőfokú képzettség önmagában még szinte semmit sem ér: a cégek csupán két százaléka hirdetett meg állást nyelvi kritérium megadása nélkül. Kötelező jelleggel az angol nyelv használható szintű ismeretét követelte meg (55 százalékuk); a diplomásoktól kapott visszajelzések szerint pedig az angolul beszélők négyötöde e munkája során aktívan használja is nyelvtudását. További előnyt jelenthet, ha valaki egyéb nyelven is beszél.

Juttatások

A friss diplomásoknak szánt ajánlatok összegzése szerint egy mérnök átlagosan havi bruttó 209 ezer forintos kezdő fizetésre számíthat. Egy közgazdász bruttó 214 ezer forintos, míg egy informatikus végzettséggel rendelkező munkavállaló 223 ezer forintos bruttó bért vihet haza. Néhány nagynevű vállalat ennél hangsúlyozottan "versenyképesebb" ajánlattal várta a jelentkezőket. Ezt aztán cégenként változóan egyéb, elsősorban cafetéria jellegű juttatások egészíthetik ki, de több vállalatnál az állami szektor mintájára megjelent a 13. havi fizetés is.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo