Az Avon tanácsadói hálózat bevált

Az Avon Cosmetics Hungary Kft. a 11 éves fennállásának egyik legeredményesebb évét zárta. Belföldi értékesítésének nettó árbevétele brosúra áron meghaladta a 19 milliárd forintot, amely az előző évihez képest 31%-os növekedést jelent - nyilatkozta Hulik József, a cég gazdasági igazgatója.

Az Avon piaci részesedése a 2000. évet elemző piackutatási adatok szerint 16,6% volt, s ez az arány a 2001-es évben feltehetően tovább nőtt.
Az elért eredmény elsősorban az 59 ezer Avon-tanácsadónőnek köszönhető, akik az ország minden táján megfelelő szakértelemmel és elkötelezettséggel szolgálják ki azt a 6,6 millió vevőt, akik vásárlásaik során az Avon termékeit részesítik előnyben. Az Avon-tanácsadónői hálózat erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az Avon nagyobb forgalmat ért el a hazai piacon, mint az összes többi közvetlen értékesítő cég együttvéve.

Poncsák Péter, az Avon stratégiai igazgatója arról számolt be, hogy az Avon Cosmetics Hungary fontos stratégiai szerepkört lát el a közép-kelet-európai régióban, hiszen a magyarországi központból látják el a cseh, a szlovák és a szerb piacot, s várhatóan az év végéig újabb két piac lép be az ellátandók körébe.
Azt is elmondta, hogy a legfrissebb piackutatási adatok alapján 2001-es év áttörő sikere, hogy az Avon a test- és bőrápolószerek piacán megelőzte legfőbb versenytársát, a Níveát is.
Az eredményekben természetesen benne vannak az Avon stratégiai erőfeszítései is. Az Avon üzleti tevékenységében egyre nagyobb szerepet kapnak a globális termékek a globális hirdetési előírások alapján megtervezett hazai médiakampányok s az internet, mint egyre fontosabb kommunikációs eszköz. A szeptemberben bevezetett három Avon-honlap óriási sikert aratott, nemcsak informatív értéke miatt, hanem technikai eszközként is. Az eltelt rövid idő alatt a tanácsadónők 8 %-a döntött úgy, hogy ezentúl az interneten keresztül küldi el megrendelését az Avonhoz.
Ugyancsak az internet az egyik fóruma az Avon és a fiatalság közötti kommunikációnak. A WellUnic Interaktív által elkészített Color Trend termékoldalon a termékek részletes bemutatása mellett az érdeklődő tinik hasznos tanácsokat kaphatnak, megismerhetik az aktuális trendeket, valamint kiválaszthatják a személyiségükhöz és az alkalomhoz illő sminkszereket.
Az állandó mozgásban lévő oldal mellett a Color Trend online kampánya is működik.
A cég filozófiájából következően fontos szerepet kapnak a cég életében a nők szociális és egészségügyi helyzetének javítása érdekében született programok, mint az Avon Női Világfutás, a mellrák elleni küzdelem vagy az Avon egynapos gyaloglás az életért. A jótékony célú gyaloglást második alkalommal rendezi meg a cég, 2002. június 9-én.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo