Az árfolyamsávnak vége?

Hosszabb távra szóló, a fiskális reformok "új generációjának" bevezetésére ösztönöz a Nemzetközi Valutaalap - hangoztatta az IMF egyik vezetője.

Az egészségügyi szektor reformját a kórházak átszervezésével folytatni kell - érvelt a Nemzetközi Valutaalap európai főosztályának igazgató-helyettese. Ashoka Moody Budapesten, a Pénzügyminisztériumban május 7-én állt elő ezzel az indítvánnyal. Általánosabb érvényű bejelentése pedig úgy szólt, hogy hosszabb távra szóló, a fiskális reformok "új generációjának" bevezetésére kerüljön sor. Erre ösztönzi a Nemzetközi Valutaalap a magyar kormányt, hogy megszilárdítsa a költségvetési fegyelmet.

Az IMF igazgató-helyettese szerint a nyugdíjreformmal kapcsolatos intézkedéseket mielőbb életbe kell léptetni, át kell gondolni a családtámogatások és a lakástámogatás rendszerét és az önkormányzatok finaszírozását. Az adórendszer egyszerűsítése és az adóalap szélesítése ugyancsak része lehet a fiskális reformfolyamatnak - jelezte Ashoka Moody, aki úgy vélte, hogy szükséges lehet a fogyasztást terhelő adók növelése, a munkát terhelő adók csökkentése.

A tárgyalásokról kiadott írásbeli összefoglaló szerint az IMF javasolja a forint árfolyamsávjának eltörlését.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo