Az APEH elégedett: 153 milliárdot kasszírozott

Az APEH-hez az észak-magyarországi régió megyéiből összességében 153,3 milliárd forint folyt be különböző jogcímeken az év első hat hónapjában, ez csaknem hat százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott Tóth István Ferenc, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.

Ezzel teljesítette az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága első félévi költségvetési kötelezettségeit Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében - mondta a szóvivő.

Személyi jövedelemadóból csaknem 4 milliárd forint, az általános forgalmi adóból 16,9 milliárd forint, társadalombiztosítási járulékokból 86,5 milliárd forint folyt be az APEH régiós igazgatóságának pénztárába. Az úgynevezett hátralékkezelési és végrehajtási intézkedéseknek köszönhetően több mint 11,5 milliárd forint érkezett, ez a tétel 24 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának összegét. (Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága az első félévben 219,9 milliárd forint nettó bevételt szedett be a kiemelt adó- és járuléknemekben, ez 11,1 milliárd forinttal több mint az előző év azonos időszakában.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo