Az alma nem esik messze a dinnyétől

Az almatermelők blokádja addig fog tartani, amíg az általuk meghatározott áron nem fogják átvenni az ipari almát a felvásárlók és feldolgozók.

Blokád alá vonja a felvásárló és feldolgozó telepeket hét szabolcsi gazdakör és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Ifjú Gazda tagozata, ha 30 forintos kilogrammonkénti nettó ár alatt vennék át az ipari almát a léüzemek. A nyolc gazdaszervezet erről állapodott meg Balkányban hétfőn.

Az ott elfogadott felhívása szerint a gyümölcs felvásárlók és feldolgozók blokádja addig fog tartani, "amíg az általuk meghatározott áron nem fogják átvenni az ipari almát." A blokád megkezdésének időpontjáról ugyanakkor nincs szó a szövegben. A Magosz a múlt héten jelezte, hogy gyanújuk szerint a felvásárlók a meggyhez hasonlóan az ipari alma esetében is kartelleznek.

Budai Gyula, a Magosz igazgatója elmondta, hogy információik szerint a léalmáért kilónként mindössze 19-20 forintot, más források szerint legfeljebb 9-10 forintot akarnak fizetni a feldolgozók. A Magosz arra gyanakszik, hogy a cégek a megmaradt nagy sűrítmény-készletek miatt már most megállapodnak az augusztusi felvásárlási árakról. Ha ez bebizonyosodik, akkor "blokádot szervezünk a nagy feldolgozók elé, nehogy átvehessenek almát" - hangoztatta Budai Gyula.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo