Átalakultak a Balaton értékei

Az SCD Holding Zrt. balatoni cégei tőke- és vagyonszerkezetének átalakításaként a közelmúltban 16 új projektcéget alapított és még 8 további vár bejegyzésre.

A balatoni kempingeket működtető három nagy turisztikai céget, a Siotourt, a Balatontouristot, valamint a Zalatourt az elmúlt években felvásároló cég már az idén júliusban bejelentette, hogy a mintegy 100 milliárd forintosra tervezett Balaton-fejlesztési programjának beindításához önálló projektcégeket kíván létrehozni. Elkán Péter, a cég kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, erre alapvetően a finanszírozás, az engedélyek megszerzése, valamint a pályázati források elnyerése miatt van szükség. Az új turisztikai kft-k nevében a tulajdonos SCD neve nem, csak a projektek neve szerepel.

A most megalapított 16 kft a Balatontourist, és a Zalatour vagyonából alakult, a Siotour-vagyonból létrejövő további 8 társaság bejegyzése januárban várható az igazgató tájékoztatása szerint. Az elmúlt években több nagyprojektek előkészítése is megkezdődött, amellyel párhuzamosan mintegy másfél milliárd forintot fordított az SDC kempingfejlesztésekre. Érdekeltek a kerékpárutak fejlesztésében is. A jelenlegi állapotot életveszélyesnek tartja a cég vezérigazgatója.

A Balatonnál tervezett 24 projektből az első kettő megvalósítása már jövőre megkezdődhet. Az egyik a Balatonalmádiban 1,8 milliárd forintból megépítendő, 150 férőhelyes Kristóf apartmanház, a másik pedig egy 5,5 milliárd forintos költségvetésből megvalósítandó Szőlőskert és Borászda, ami egy a magyar gasztronómiai értékekre építő, 350 vendég fogadására alkalmas hotel lesz. A nagyberuházások mellett folyamatosan zajlanak a kisebb kempingfejlesztések is. Összesen mintegy 1500-1800 új munkahelyet teremtenek a Balatonnál.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo