Apró az aprókért – cégek felhívása

. Az UNICEF most olyan lehetőséget kínál, amivel hasznosítható a vállalatoknál hivatalos utazások révén felhalmozott aprópénz is, mégpedig úgy, hogy a vállalatok befizetésüket adóalap csökkentő tételként érvényesíthetik.

A 2001. november 15-én indult és február 15-ig tartó „Apró az aprókért” kezdeményezés a megszűnő euró övezeti valuták váltópénzeinek gyűjtésére hívta fel a lakosságot. Az aprópénzt a programban résztvevő bankok fiókjaiban és a postahivatalokban gyűjtik, ezzel párhuzamosan pedig zajlik az aprópénzek iskolai gyűjtése is. Ám
bizonyára sok vállalat házipénztárában is maradt olyan, hivatalos külföldi utakról vagy valutában történt készpénzes elszámolásból származó aprópénz készlet, mely most az euró bevezetésével értékét vesztette. Ezt azonban a cégeknek nem kell veszteségként leírniuk! Amint azt az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága kérésére az APEH illetékes elnökhelyettese is megerősítette, az „Apró az aprókért” akció keretében a vállalatok adományként felajánlhatják ezeket az aprópénzeket az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának. Előzetes telefonos egyeztetés alapján a befizetéséről a Bizottság mint közhasznú szervezet – a társasági adóról és az osztalékról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4.§ I/a pontja és a 7.§ (I.) bekezdés z/ pontja alapján – adományigazolást állít ki. Így a vállalatok befizetésüket adóalap csökkentő tételként érvényesíthetik.

A vállalati szféra érzékenységét egyébként jól érzékelteti, hogy 6 jelentős bál (Duna TV bál, Mars Reklámbál, Mérnökbál, Gyógyszerész bál, Ingatlan bál, Minőség bál) csatlakozott a kezdeményezéshez és vállalta, hogy a bál helyszínén is gyűjti az aprópénzt. A vállalatoktól beérkező aprópénz mennyisége tehát tovább növeli azt a már most is 3 tonnát meghaladó pénztömeget, ami a program első 2 hónapjában gyűlt össze. A 2002. február 15-ig összegyűjtött pénz értékét az UNICEF részben nemzetközi gyermekprogramok támogatására, részben pedig hátrányos helyzetű térségek óvodáinak és bölcsödéinek fejlesztését szolgálja.



Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo