Amit a szabadságolásról tudni kell

A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.

A Magyar Közlöny 2007. évi, 39. számában közölt új szabályok szerint csökkent az átvihető szabadság mértéke is. A múlt évre járó szabadságok legalább háromnegyed részét még tavaly kellett kiadni, és legfeljebb csak egynegyed részt csoportosíthattak át a munkáltatók különösen indokolt esetben.

Régebben a munkavállaló által meghatározható egynegyed részen felüli háromnegyed részt is átcsoportosíthatta a következő évre a munkáltató, sőt akár az egészet, ha a munkavállaló nem használta ki az egynegyed részre vonatkozó jogosultságát. Az átcsoportosított rész kiadására is több ideje volt a munkáltatónak, a következő év június végéig, vagy kollektív szerződés esetén akár december végéig ütemezhette át.

Mikor lehet csúsztatni?

Mostantól az egynegyed részt is csak március végéig ütemezheti át, ám erre is csak különösen indokolt esetben van lehetőség. A munkáltató kétféle indokra hivatkozhat. Egyrészt a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre.

A kivételesen fontos gazdasági érdekre viszont nem lehet úgy hivatkozni, hogy a rendkívüli feladat különféle más munkaszervezési módokkal is megoldható lett volna. Amennyiben viszont a szabadság teljes kiadása ennek ellenére a munkáltató gazdálkodását meghatározóan hátrányosan befolyásolná, lehetséges a szabadság egynegyed részének átütemezése.

Amennyiben a munkáltatónak sikerül megegyeznie a szakszervezettel, akkor a kollektív szerződésben rögzíthetik, hogy a szabadság egynegyed részét az esedékességi évet követő március vége helyett június végéig lehet átvinni. (Mikor, hol és milyen pénznemben fizetendő a munkavállalónak járó munkabér? Innen megtudhatja.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo