Amíg él nem jön rá, hol drágultak 10 év alatt a legjobban a lakások

Dinamikus áremelkedési versenyt vívtak a lakáspiacon a főváros kerületei az elmúlt tíz évben. Bár a legdrágább kerületek zöme még mindig budai, az élen már a pesti Belváros áll, és a négyzetméterárait leggyorsabban növelő városrész is egy bal parti peremkerület, a XV. Az OTP Ingatlanpont elemzője szerint azok a kerületek lehettek ennek az időszaknak a nyertesei, amelyek az évtized több, olykor ellentétes trendjéből is képesek voltak profitálni.

Az árpozíciók megőrzésének-javításának fontos eszközei lehetnek az újépítések is. Az általában drágább és nagyobb presztízsű Buda esete is ezt példázza: elsősorban azok a kerületei (III. és XI.) voltak képesek a 274 százalékos fővárosi átlagnövekedés körül-fölött növelni a négyzetméteráraikat, amelyekben bővebben voltak új építések is. A XXII. kerület átlag feletti drágulását emellett az alacsony kiinduló árszintje is segíthette. Velük ellentétben az I., a II. és a XII. kerület a drágulás ütemét tekintve a fővárosi mezőny végén végzett. Kivételesnek tekinthető a pesti Belváros helyzete, ahol ugyancsak eléggé egynemű a lakásállomány, olcsónak sem nevezhető, s új beruházásokra sincs különösebb hely, mégis az átlag felett tudott drágulni, így át is vette a fővárosi árrangsor vezetését. Ezzel kapcsolatban Valkó Dávid az V. kerület helyzetének kivételességét hangsúlyozza. A legszűkebben vett belvárosok ingatlanjai iránt más világvárosokban is trendeken átívelően stabil az érdeklődés, mert azok sokféleképpen hasznosíthatók: jók lehetnek első lakásnak, vagy rövid- illetve hosszú távú kiadásra, befektetésnek, esetleg irodának is. Nálunk ezen felül hajtja az árakat a külföldiek érdeklődése, akik általában kifejezetten Budapest belvárosában akarnak vásárolni, ezért olyan árat is megadnak, amit a magyarok már nem. Ahogy az elemző emlékeztet: az elmúlt évtizedben akadt olyan év is, amikor az V. kerületben lakást vásárlók nagyjából egyharmada külföldről érkezett. A piac most nem mutat olyan irányt, mely egyértelműen jelezné, hogy mely fővárosi kerületek lehetnek a következő időszak nyertesei. Annyi azért valószínűsíthető Valkó Dávid szerint, hogy az energetikai korszerűség, illetve az üzemeltetés költségessége még jó ideig fontos szempont lesz az otthonkeresők szemében, ez pedig vonzóbbá teheti az olyan városrészeket, ahol több az újépítésű, illetve energetikailag is felújított vagy újszerű lakás. Hosszabb távon a döntő az lehet – ezt tartja az elemző az elmúlt évtized legfontosabb tanulságának is –, hogy mennyire sokszínű egy-egy városrész lakásállománya. „Ha az eléggé változatos, akkor többféle piaci trendből is hasznot húzhat, s azokat halmozva lépegethet előre a presztízslistán egy-egy kerület.”

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo