Amíg él nem jön rá, hol drágultak 10 év alatt a legjobban a lakások

Dinamikus áremelkedési versenyt vívtak a lakáspiacon a főváros kerületei az elmúlt tíz évben. Bár a legdrágább kerületek zöme még mindig budai, az élen már a pesti Belváros áll, és a négyzetméterárait leggyorsabban növelő városrész is egy bal parti peremkerület, a XV. Az OTP Ingatlanpont elemzője szerint azok a kerületek lehettek ennek az időszaknak a nyertesei, amelyek az évtized több, olykor ellentétes trendjéből is képesek voltak profitálni.

Ezzel éppen csak megelőzte a 317 százalékot dráguló XXI. kerületet, amely ezzel az árrangsor utolsó helyéről jött fel a 21. pozícióba. A drágulási toplista első két helyén Rákospalota (338 százalék) és Kőbánya (323 százalék) végzett.

E kerületek elő(bb)re törését csak részben magyarázhatja az, hogy alacsony bázisról indulva látványosabb lehet a felzárkózás. Más olcsóbb kerületek ugyanis – például Pest keleti-déli külső karéjában – nem tudták ugyanezt elérni, sőt kicsit hátrébb is csúsztak a rangsorban. Utóbbi azért is tűnhet különösnek, mert a vizsgált évtizedben volt olyan időszak is, amikor a Covid miatt kifejezetten trendi lett kertvárosba költözni. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy ez is csak egy időleges hatás volt az évtized széttartó trendjei között. Volt e mellett olyan időszak is – rögtön a 2008-at követő válságból való kilábalás legelején –, amelyben a panellakások iránti érdeklődés ugrott meg, és olyan is, amikor – jelentős részben az Airbnb felfutásának hatására – a belváros iránti fokozott érdeklődés hajtotta fel az ottani árakat. Ő úgy látja, hogy az összesített, évtizedes jó teljesítményre főleg azok a kerületek voltak képesek, amelyekben a különféle településrészek között rendre akadt olyan is, mely profitálhatott az aktuális trendből. Kiváló példával szolgált erre most Rákospalota, Csepel, Újpest és Kőbánya is, ahol az olcsóság és a kertvárosok mellett nagy lakótelepek is növelték a piac rezdüléseivel való konformitás képességét.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo