"Amerika súlyos pénzügyi válságban van"

George Bush arra figyelmeztetett szerdai tévébeszédében, hogy az Egyesült Államok súlyos pénzügyi válságban van, s kormányzati cselekvés híján hosszú recesszió köszönthet az amerikai gazdaságra.

Bush az esti főműsoridőben az országos tévécsatornákon élőben közvetített bő tízperces beszédben arról igyekezett meggyőzni az amerikaiakat, hogy támogassák az ország pénzügyi piacait sújtó zavarok elhárítása céljából a kongresszus elé beterjesztett 700 milliárdos kormányzati bankmentő tervet.

"Súlyos pénzügyi válság közepén vagyunk, de a szövetségi kormány határozott cselekvéssel válaszol" - jelentette ki, megjegyezve, hogy normális körülmények között ellenzi a kormányzati beavatkozást, "de ezek nem normális körülmények".

Mint mondta, a piac "nem működik megfelelően", széleskörű bizalomvesztés következett be, a gazdaság vezető szektorai vannak veszélyben, bankok mehetnek csődbe, ami azzal fenyegetne, hogy "hosszú és fájdalmas" recesszióba taszítja az amerikai gazdaságot. "Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen" - jelentette ki.

Bush beszédével - amely miatt az elnök lerövidítette New York-i tartózkodását, és lemondta részvételét egy floridai kampányeseményen - igyekezett megmagyarázni az átlagamerikainak, mekkora a baj, és hogy a pénzügyi válság hogyan befolyásolhatja a polgárok mindennapi életét.

A kongresszus szerdán még vitázott a kormányzati előterjesztésről, csütörtökön közép-európai idő szerint délután négy órakor folytatják az egyeztetést. Egy neve elhallgatását kérő demokrata párti forrás azt mondta, nem sok vitás kérdés maradt, "hamarosan" megszületik a megállapodás. A pénzügyi piaci mentőterv elfogadását közös közleményben sürgette a két elnökjelölt, Barack Obama és John McCain is.

Az előterjesztést bírálók egy része az irdatlan pénzösszeg elköltésére való felhatalmazás mellé ellenőrzési jogot biztosítana a kongresszusnak, emellett mérsékelnék a segítségre szoruló pénzintézetek vezetőinek kifizetett, csillagászati összegű juttatásokat.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo