Adózó, fizess helyben

Négy év alatt jogszabállyá ért Pettkó András országgyűlési képviselő indítványa, azaz POS-terminálokat kaphatnak az adóhivatalok.

AzOrszággyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta Pettkó András MDF-es képviselő önálló indítványát, így bankkártyával, másmilyen elektronikus úton is kiegyenlíthető lesz az APEH-hivatalokban a befizetendő adó. Januártól kártyaleolvasóval szerelik fel az adóhivatalokat. Pettkó András javaslata egy apró, de az adófizető állampolgárok számára nagy horderejű változtatással jelentősen leegyszerűsíti az ügyintézést az adóhivatalokban.

A jelenlegi, középkort idéző rendszerben olyan egyszerűnek tűnő ügyek elintézése is, mint a nullás bevallás vagy az adótartozás kiegyenlítése, hosszú órás sorban állásokat és hivatali körutakat tesznek szükségessé - olvasható a képviselő közleményében.  Ma még, miután az adófizető az APEH kirendeltségen való várakozás után kézbe veszi a nevére kiállított sárga csekket, sorban áll egy postahivatalban, majd a befizetést igazoló bizonylattal visszatér az adóhivatalba, és újra vár a sorára. Januárjától mindezt egyszerűen és gyorsan el lehet majd intézni az APEH kirendeltségeken telepítendő POS-terminálok segítségével. Pettkó András először 2003-ban vetette fel javaslatát az adófizetők érdekében, melyet akkor Veres János, 2005-ben pedig a kormány és az adóreform-bizottság is támogatandónak talált.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo