Adóverseny: a legjobb diákok

Pásztor György nyerte meg az Ernst & Young Adótanácsadás üzletága első, egyetemisták és főiskolások számára meghirdetett adóversenyét. A bírálók különdíj kategóriát is létrehoztak, mivel több olyan résztvevő is dolgozott az esettanulmányon - és ért el kiváló eredményt, akik az eredeti versenykiírás kritériumainak nem feleltek meg, de mindenképpen indulni szerettek volna.

Magyarország első adóversenye kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a téma iránt érdeklődő diákok és frissdiplomások betekinthessenek egy izgalmas, változatos pénzügyi szakmába, valamint a nemzetközi üzleti világ adókérdéseibe. Az esettanulmány-versenyhez, amely valós ügyfélmegbízás modellezésén alapult, nem volt szükség előzetes adózási tapasztalatokra. A felkészülés során a pályázók Dr. Vámosi-Nagy Szabolccsal, az Ernst & Young adószakértőjével dolgozhattak együtt, aki iránymutatásával és meglátásaival szakmai segítséget nyújtott a pályázatok elkészítéséhez.

"Felelősséget érzünk a hazai adókultúra alakításáért és támogatásáért. A jövőben különösen odafigyelünk a téma iránt érdeklődő tanulók - talán leendő adószakemberek - szakmai fejlődésére, hiszen a hazai felsőoktatás tematikájában nem kellően hangsúlyos a célzott adóoktatás. A versenyzők - minden előzetes jártasság nélkül - a megadott háttéranyagokat felhasználva, átlagon felüli logikával és kreativitással oldották meg a feladatot" - mondta Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs, adószakértő, Ernst & Young Adótanácsadás.

A pályázatokat az E&Y Adótanácsadás üzletágának munkatársai egységesített szempontrendszer alapján értékelték. A vacsorával egybekötött eredményhirdetésen a díjakat Rencz Botond vezető adópartner, és Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs, adószakértő adta át. A 300 ezer forintos fődíjat végül Pásztor György vehette át, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzős tanulója. A dobogó második fokára Boár György állhatott fel 220 ezer forint tulajdonosaként, a bronzérmes Fegyverneki Alíz pedig 150 ezer forint jutalomban részesült. A különdíjat Kneitner Lea érdemelte ki, aki jelenleg másoddiplomás képzésre jár, és már munkatapasztalattal is rendelkezik.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo