Adósúlyok és devizahitelek vitték a novembert

Novemberben elfogadták a 2015-ös adótörvényeket, hivatalba lépett az új Európai Bizottság és döntöttek a devizahitelek automatikus forintosításáról is.

Kép:sxc

Novemberben fogadták el a 2015-ös adótörvényeket, számos ponton komoly változások lépnek életbe januártól. Változik a cafeteria szabályozása, jön a szappanadó és megjelenhet a földadó, különadót kapnak az élelmiszerkereskedők és a dohányipar, illetve a befektetési alapok. Az új adótörvények októberi bejelentését eddig soha nem látott felháborodás fogadta. Az azóta a csomagból kikerült netadó elleni tüntetések immár a kormány politikája és a korrupció elleni demonstrációkká nőtték ki magukat. Az adótörvények elfogadása előtti napon több szakszervezeti megmozdulás mellett tízezres tömeg tiltakozott a Parlament előtt hétfőn. A netadó eltörlésével még nem került ki minden vitatott változás az adótörvényekből, többek között a dohányipar is megkapja a maga különadóját. További információk itt olvashatók.

November elsején lépett hivatalba a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi néppárti miniszterelnök által vezetett új Európai Bizottság. A hónap végén pedig már meg is kezdte befektetésösztönző csomagjának ismertetését az új vezető. Itt találja a részleteket.

Az adótörvényekkel együtt elfogadott reklámadó törvény módosítás értelmében valószínűleg egyetlen hirdető sem fog valójában reklámadót fizetni. Ez elsősorban azoknak a hirdetőknek kedvez, akik olyan – külföldiek által üzemeltetett – felületeken hirdetnek, amelyek nem igazán adtak ki korábban nyilatkozatot; ilyen jellemzően a Google és Facebook.  Ezáltal a hirdetők megspórolják a reklámadót. További információk itt olvashatók.

Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást is, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket. Annak van teendője, aki maradna a devizás konstrukciónál.A képviselők 116 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá Trócsányi László igazságügyi miniszternek az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslatát.

A forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. A parlament határozata alapján a kamatfelár a hitelfelvételkor alkalmazott eredeti értékre változik vissza, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 1 százalék és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés esetén az 4,5 százalékot, nem lakáscélúnál pedig a 6,5 százalékot. További információk itt olvashatók.

A svájci banktitok megszűnésére, csakúgy, mint a cégek jelentős része az adótörvényekre, nem voksoltak a vállalkozások. De kiderült, novembertől Svájcban sincs biztonságban a pénzünk a NAV-tól. Svájc az 52. állam, amely aláírta az automatikus információcserére vonatkozó multilaterális kompetens hatósági megállapodást. A magyar cégek számára amúgy is fogynak az offshore menedékek.Mondhatni mérföldkőhöz érkezett a sokáig banki titkok megőrzéséről hírhedt Svájc, mivel 2014. november 19-én aláírta az OECD és G20 csoport által kidolgozott, automatikus információcserére vonatkozó multilaterális kompetens hatósági megállapodást (multilateral competent authority agreement – „MCAA”). További információk itt olvashatók.

Nincsenek biztonságban a számlázóprogramokat használó vállalkozások sem. A számlázó programok magyar nyelvű dokumentációjának hiányáért is megbüntethet egy céget az adóhatóság; sem az idegen nyelvű dokumentáció, sem annak a magyarra fordítása nem elegendő. A számlázó programokkal kapcsolatos 2014. július 1-től hatályos szabályozást a 23/2014-es NGM rendelet tartalmazza, amely előírja, hogy a számlázó program értékesítője a számlázó program értékesítésekor köteles a vevő részére átadni a számlázó program fejlesztője által készített felhasználói dokumentációt, a rendelet előírása szerint magyar nyelvű dokumentáció formájában.

Kérdéses, hogy magyar nyelvű dokumentáció rendelkezésre állása hiányában az adóhatóság szempontjából elfogadható-e az idegen nyelvű dokumentáció azon számlázó programok esetén, amelyek az új rendelet hatálybalépése előtt kerültek kifejlesztésre, de átadásukra már annak hatálybalépése után került sor. További információk itt olvashatók.

Novemberben már 15. alkalommal osztották ki a 2000-ben alapított, azóta az üzleti élet rangos elismerésévé vált Üzleti Etikai Díjat, amelyet László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac&Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozták létre, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat. Az alapítás óta a díj presztízse folyamatosan nőtt, ami azt is jelzi, hogy a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a vállalatok értékrendjében. Az idei díjazottakról itt olvashat részletesen.

 

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo