Adó adó hátán

Jön a házipénztár-adó, változnak a járulékalapok, szigorítják az egészség- és nyugdíjpénztári befizetések adómentességét. A bankok sem mentesülnek a kormány megszorító intézkedései alól.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban folytatott konzultációnak megfelelően a honatyák tegnap elfogadták, hogy az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba fizetendő adómentes munkáltatói hozzájárulás havi összege magánnyugdíjpénztár esetében a minimálbér 50 százalékára rúgjon, a korábban javasolt 20 helyett. Az egészségpénztáraknál marad a nagyobb csökkentés. Szintén az OÉT javaslatára megszavazták, hogy a tervezett egy helyett évente mégis három alkalommal adhassanak a cégek kis értékű (legfeljebb 6350 forintos) ajándékot a dolgozóiknak.

Az egyébként nem biztosított őstermelők számára bevezetik ugyan a tbjárulék-fizetési kötelezettséget, de csak bevételük egyötöde után, és ebbe nem számítják bele az állami és uniós támogatásokat. A vállalkozók 4 százalékos különadó-alapjának szintén nem része a támogatás.

A képviselők többsége rábólintott a házipénztár-adóval kapcsolatos néhány módosító javaslatra is. Így az adómentes rész nem az átlagos napi készpénzforgalom kétszerese, hanem az éves bevételek 0,8 százaléka, legalább 300 ezer forint lehet. Amennyiben az adóalany adóéve eltér a naptári évtől, az adókötelezettséget az adóév első napján hatályos szabályok szerint kell teljesítenie. Az adót viszont az adóév utolsó napját követő 45. nap helyett csak a 150. napon kell megfizetni és a társasági adóbevallásban bevallani.

A bankoknak nem az állami kamattámogatás 20 százalékát kell különadóként megfizetniük, hanem az összes államilag támogatott hitel utáni kamatbevételük 5 százalékát, ez jobban szétosztja a terhet a pénzintézetek között.

Az áfakulcsok változása is a régebbi menetrend szerint alakul, vagyis a 15 százalékos kulcs is 20 százalékra emelkedi. Ezzel csak 5 és 20 százalékos kulcs marad, ha a jövő heti zárószavazáson jóváhagyják a részletekről most hozott döntést.

Az adókavalkádban enyhítő hír lehet, hogy sikerült elérni néhány technikai szigorítás feloldását. Így bárki pótlékmentességet és részletfizetési lehetőséget kaphat a bevallások önellenőrzése után, aki a június 9-e előtt benyújtott bevallását kívánja felülvizsgálni. Nem kell mulasztási bírságot fizetni azoknak, akik önszántukból már az idén alkalmazzák az elektronikus bevallást, de azt hiányosan vagy hibásan adják le.

Adóügyben a végső szavazást július 11-én ejti meg a Tisztelt Ház, ahol egyszerű többséggel várhatóan elfogadják az indítványokat.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo