A szocialisták az SZDSZ-re várnak

A szocialisták négy platformja egy tegnapi közös tanácskozáson kifejtett álláspontja megfontoltságot kér az SZDSZ több-biztosítós egészségügyi reformtervével kapcsolatban.

Ugyanannyira valószínű, hogy az SZDSZ meg tudja győzni az MSZP-t, mint az, hogy a szocialisták képesek lesznek elfogadtatni álláspontjukat a szabad demokratákkal - mondta Mesterházy Attila, miután az MSZP négy platformja - zárt ülésen, Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság vezetőjének társaságában - elmondta, mit is gondol az egészségbiztosítás átalakításáról. (A hét szocialista platform közül a Baloldali Tömörülés, a Népi, a Harmadik Hullám és az Ésszerűség és Felelősség vett rész, de a másik három vezetője is megjelent.)

Azt, hogy milyen szocialista elgondolásról kellene meggyőzni a kisebbik kormánypártot, a Harmadik Hullám vezetője nem fejtette ki - ugyanis nincs kiforrott MSZP-s koncepció. Ha csak az nem, hogy a szabad demokratáknak meg kell őket győzniük. Alapelvek kristályosodtak ki a tanácskozáson: az új szisztémának a szolidaritás, a nemzeti kockázatközösség elvén kell alapulnia, az államnak garanciákat kell adnia, de ki is kell aknázni a kinyitott egészségügyi piacon zajló majdani verseny előnyeit.

Hogy az emlegetett verseny milyen lesz, arról nem esett szó, csak arról, milyen ne legyen. "Hiába hiszi az SZDSZ, hogy a zsebében a bölcsek köve, nincs ott - kommentált utólag már keményebben egy vezető szocialista politikus a Népszabadság összeálításában.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo