A sávból nem engednek

Járai üzent vajon a Hamecz-Urbán duóval MNB-s utolsó munkanapján? Mindenesetre akár tette, akár nem, a forint rendesen erősödött pénteken.

Alig hagyta el a Magyar Nemzeti Bankot és alig lépett át az OTP Bankba Hamecz István és Urbán László, máris sikerrel lepték meg a spekulációra éhes pénzpiaci szereplőket: pénteken mintegy két forintos erősödést értek el egy nem jegybankos stílusú közlés segítségével. Egy konferencián szinte tényt érő indítványt tettek arra vonatkozóan, hogy szűnjön meg az intervenciós sáv. A jól értesültség látszatát is kelteni képes bejelentéssel nem csupán a hivatalos válasz adói  nem értettek egyet. Az ilyen döntéshez - az intervenciós sáv eltörléséhez - ugyanis legalább két meghatározó szereplő kell, azaz a jegybank és a Pénzügyminisztérium.  A monetáris tanács egyik tagja pedig még aznap azzal kommentálta, hogy nem kommentálja a friss OTP-sek "hírét" a hírügynökségnek. A Hamecz-Urbán javaslat, a sáv eltörlése, nincs napirenden - szögezte le annyira hatékonyan Neményi Judit, hogy ebbéli bejelentése azonnal jót tett a forintnak, s gyengült az euróhoz képest.

Lapértesülés szerint nincsenek véletlenek, a piacon felhívták a figyelmet arra, hogy az "árfolyamsáv eltörlésének tesztje" egybe esett Járai Zsigmond távozó MNB elnök utolsó munkanapjával. Megszólalt egy korábbi MNB-elnök, Bod Péter Ákos is a kvázi vitában, érvelése szerint  az árfolyam stabilitásának fontossága a lényeges szempont. Az MTI Király Júliára, a Nemzetközi Bankárképző vezérigazgatójára is hivatkozott, aki azt nyomatékosította, hogy a kijelölt árfolyamsáv megszüntetése ellen is jelentős érveket lehet felhozni. Az inflációs célkövetés rendszere pedig jól működik, van hitele a piacon. "Nem látom okát annak, hogy a kormány rövid időn belül változtasson a jól bevált árfolyam-mechanizmuson" - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter is a két ex-MNB-s szavait kommentálva.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo