A második száznapos programról

A tervek szerint az augusztus 2-i kormányülésen lesz először napirenden a kormány második száznapos programja, melynek két kulcseleme: a gazdasági teljesítménynövelés és az esélyteremtés.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>


Az újabb száznapos programnak két kulcseleme van: a gazdasági teljesítménynövelés és az esélyteremtés - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő július 24-én. Emellett -Medgyessy Péter kormányfő kérte, hogy kapjon javaslatokat az elmaradott térségek felzárkóztatására is. A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a program egyik fontos célkitűzése az átlátható és kiszámítható kormányzás megvalósítása. Tervek szerint az augusztus 2-i kormányülésen lesz először napirenden a kormány második száznapos programja.
A kormány választási kampányígéretei meg fognak valósulni, de nem feltétlenül a második száznapos program keretében, az ugyanis függ a gazdaság helyzetétől és a költségvetés állapotától. A második száz nap javaslatai olyan igénnyel fogalmazódnak, hogy ne jelentsenek újabb jelentős költségvetési megterhelést - közölte a szóvivő. Hozzátette: a jövő évi költségvetésbe lehet majd betervezni a nagyobb kiadásokkal járó intézkedéseket.


Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo