A kutató bírálja a kormány gazdasápolitikáját

A politikai környezet alakításában látja a magyar gazdaság tartós fellendülésének kulcsát, és ezért óv a destabilizáló kijelentésektől Inotai András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Intézetének vezetője, az osztrák APA hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Inotai szerint az idei év nehezebb lesz a tavalyinál a gazdaságban. A kormány nem használta ki az erős növekedés periódusát arra, hogy megvalósítsa a legfontosabb reformokat, s tartósítsa a fellendülést. Ezen kívül akadnak tendenciák, amelyek a növekedés lassulására utalnak. A költségvetési hiány nő, és erősödik a versenyképességre nehezedő nyomás, részint a bérek nagy emelkedése, másrészt a forint meredek felértékelődése miatt.
- Szaporodnak a jelek, amelyek arra utalnak, hogy a kormány nem csupán centralista, hanem protekcionista gazdaságpolitikát folytat. Egy kis országban, amely annyira nyitott és függő, mint Magyarország, ez zsákutcába vihet - idézte Inotai Andrást szerdán az osztrák hírügynökség.
A külföldi tőkére gyakorolt vonzásról szólva Inotai úgy vélekedett, hogy Magyarország telephelyként egyértelmű előnyökkel rendelkezik, újabban azonban mutatkoztak olyan jelenségek, amelyek ezt az előnyt csökkenthetik. A korábbihoz képest erősödött a beruházásokért folytatott verseny. A bérek igen nagy mértékben emelkedtek, és a termelékenység nagy növekedése adta játékteret részben már kitöltötte az ország. A vállalatokra igen nagy járulékos költségek nehezednek, és részleges hiány van szakképzett munkaerőből - mondta a.
A választások gazdasági hatásáról Inotai azt mondta, hogy sok függ attól, milyen politikai környezet jön létre. Nagyon veszélyesek az olyan kijelentések, amelyek szerint "Magyarország a magyaroké" - tette hozzá. - Magyarország kicsi, és nagy mértékben függ a világtól. Semmilyen magyar politika nem kockáztathatja, hogy konfliktusba kerüljön a nemzetközi tőkével. Az ilyen rosszul értelmezett hazafiság rosszabb, és nem jobb körülményekhez vezet - hangoztatta az MTA Világgazdasági Intézetének vezetője.
Forrás: MTI

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo